Hasznos és értelmes tevékenységre teljes mértékben képtelenek, de a "nácizmus elleni harc" legalább jól halad az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) két új brüsszeli épületét Clara Campoamor spanyol nőjogi ügyvédről, illetve Sophie Scholl német "ellenállóról", a "hitlerizmus elleni harc mártírjáról" nevezik el – közölte az uniós parlament kedden.

A tájékoztatás szerint az Európai Parlament főépületének közvetlen közelében található új irodaépületek egyike Clara Campoamor, a nők jogainak előmozdításán és a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő spanyol ügyvéd és politikus nevét kapja. Az EP-közlemény szerint Campoamor elkötelezettsége hozzájárult ahhoz, hogy a nők választójogát a spanyol alkotmányba illesztették 1931-ben.

Hírdetés

Egy másik nemrégiben átadott épületet mostantól Sophie Scholl második világháborús német "ellenálló" nevét viseli, aki Fehér Rózsa mozgalom egyik alapítójaként a "náci totális diktatúra elleni tiltakozás jelképévé vált". 1943-ban végezték ki bátyjával és egy másik társával együtt.

Az Európai Parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete arról is határozott, hogy az EP főépületének egyik tárgyalótermét Manolisz Glezosz görög politikusról, korábbi EP-képviselőről, a "nácikkal szembeni ellenállás szimbolikus alakjáról" nevezi el.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »