Egyelőre nem indítják újra a kereskedés a moszkvai tőzsde részvényszekciójában az orosz pénzügyi rendszer stabilitását biztosító kérdések megoldása érdekében – közölte a felügyeleti szervként működő jegybank, amely jelezte azt is, hogy az orosz jegybank elnöke idén már nem tart sajtóértekezletet a kamatdöntések után.
A jegybank úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben „a befektetőket érzelmi lépések hajtanák” a tőzsde megnyitása esetén, ami „indokolatlan veszteségekhez” vezethet – írja az MTI.
„Megértjük, hogy sok piaci szereplő és befektető kereskedni szeretne, de a szünet folytatása lehetőséget ad a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából fontos kérdések megoldására, amelyekről a tőzsde aktívan tárgyal a szabályozóval, a bankokkal és a brókerekkel”.
Azt is megjegyezték, hogy a moszkvai tőzsde technikailag készen áll a kereskedés újraindítására.
Február 28. óta, harmadik hete szünetel a részvények kereskedése a moszkvai tőzsdén.
A leállásra azután került sor, hogy az orosz tőzsde zuhanni kezdett az Ukrajna elleni orosz invázióra adott külföldi szankciók hatására. Március 12-én a jegybank bejelentette, hogy legalább március 21-ig nem lesz értékpapír-kereskedés a moszkvai tőzsdén.
A jegybank azt is közölte, hogy a legközelebbi, pénteki kamatdöntő ülés után Elvira Nabiullina, a központ bank elnöke csupán bejelentést tesz. Az év végéig tervezett további kamatdöntő ülések után (április 29., június 10., július 22., szeptember 16., október 28., december 16.) is csak tájékoztatást ad az orosz központi bank irányítója, aki korábban sajtóértekezletet tartott ilyenkor.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt meghozott szigorú nyugati szankciók következtében a jegybank február 28-án rendkívüli ülést tartott és egy lépésben 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az alapkamatot.
A jegybank elnöke már akkor is csak bejelentésre szorítkozott.
Elemzők szerint a jegybank pénteken nem változtat az alapkamat 20 százalékos szintjén.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »