Harcsafesztivált rendeztek a mátyusföldi Zsigárdon, a tavak falujában. A rendezvényen EP képviselő-jelölteket fogtak munkára. Igazi mátyusföldi halételek gasztrobemutatójára is sor került.
Harcsafesztiválnak adott otthont a hétvégén a Vágsellyei járásbeli Zsigárd települése. A falu az Alsó-Vágmente kistájon, a Holt-Vág partján fekszik, így érthető, hogy több apró tavat is magáénak tudhat.
A Fehér Harcsa Tó vizébe a helyi Takács Zoltán telepített fehér harcsákat, így egyértelmű volt, hogy erre a halfajtára építik fel egy kisfesztivál és közösségi fórum ötletét – tudtuk meg a főszervező Baranyai Zsolttól.
A gasztroshowt Szarka Zsófi, gasztroblogger biztosította, aki a megjelent EP képviselőket – Mészáros Anikót, Miklós Lászlót és Orosz Örst is befogta főzni. Zsófi vajaspitében sült harcsaragut kínált a közönségnek, és kifejtette, a politikusok is kiváló szakácsokká váltak a kis mozgó konyhában.
Harcsás-spárgás-hagymás pitét készítettünk, melyhez a régió alapanyagait használtuk. Zsófi hozta a folyami harcsát, én pedig Puskás Attila Csillagvári finomságok boltját látogattam meg, ahonnan búcsi szalonnát és fokhagymát, az irodánk kertjéből zöldfűszereket, Muzsláról és Fűrről pedig bort vittem a konyhaasztalra”
– fejezte ki Orosz Örs, EP képviselőjelölt.
Miklós László professzor vizeink védelméről tartott előadást, Mészáros Anikó Brüsszeli EP- asszisztens, a Magyar Szövetség képviselőjelöltje kissebbségvédelemről beszélt, és kifejtette, fájó űr a brüsszeli politikában a felvidéki magyar érdekképviselet hiánya. Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke a régió problémáit, megyei megoldásokat, befektetéseket, a közutak és hidak állapotát vette át vitafórumon a jelenlevőkkel.
A gyerekeket családi programokkal és garabonciásokkal szórakoztatták, majd szavalt a jó öreg csallóközi, vagyis Kovács Ákos is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »