Hamran: Fico és Kaliňák célja a megfélemlítés

Hamran: Fico és Kaliňák célja a megfélemlítés

Hamran István ideiglenesen megbízott rendőrfőkapitány úgy tekint Robert Fico, a Smer-SD elnöke és Robert Kaliňák elnökségi tag korábbi, Norbert Bödör őrizetbe vételével kapcsolatos kijelentéseire, mint amelyek célja a megfélemlítés és a vizsgálat befolyásolása. Hamran a közösségi hálón tette közzé az állásfoglalását.

“Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy fejlett demokratikus társadalomban – amelyet Robert Fico, a második legerősebb ellenzéki párt elnöke annyit emleget a nyilatkozataiban – a párttársával, Robert Kaliňákkal közösen megfélemlítse a bűnüldöző szerveket és az országos rendőrfőkapitányt” – fogalmazott Hamran. Hozzátette: rendőrfőnökként a nyomozás nem tartozik a hatáskörébe, és azt sem szabhatja meg, hogy a bűnüldöző szervek ki után nyomozzanak. Miután újfent őrizetbe vették Norbert Bödör nyitrai vállalkozót, Fico kijelentette, hogy Hamrannak és másoknak is távozniuk kellene a hivatalukból.

Hírdetés

“A bűnüldöző szervek feladata lesz megítélni, vajon a távozás mellett nem kell-e véletlenül máshová is elvonulniuk a durva törvénysértések, az emberi jogok durva megsértése miatt” – fűzte hozzá. A Smer-SD elnöke szerint Norbert Bödör ártatlan. Kaliňák is elszámoltatást követel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »