Hamilton a saját szülei előtt is titkolta, hogy a Ferrarihoz igazol

Hamilton a saját szülei előtt is titkolta, hogy a Ferrarihoz igazol

Nyitókép: skysports.com

A tapasztalt brit F1-es pilóta, Lewis Hamilton meglehetősen szigorúan őrizte tervezett „átigazolását” a Ferrarihoz, és még a szüleinek sem szólt erről. A harminckilenc éves hétszeres világbajnok 2023 nyarán szerződést hosszabbított a Mercedesszel, február 1-jén azonban megdöbbentette az autósport világát a hír, miszerint a mostani szezon után átigazol a konkurenciához. Kiderült, hogy nem két évre, hanem csak egy szezonra írt alá szerződést a Marcedesszel opcióval. És úgy döntött, hogy nem használja.

„Senkivel nem beszéltem erről. A szüleimnek sem mondtam el, így senki sem tudott róla. Saját magamért akartam megtenni. Végül ki kellett találnom, mi lenne a legjobb számomra.”

– mondta Hamilton a BBC podcastjában. A brit azt is elárulta, hogy jelenlegi munkaadójának és főnökének, Toto Wolffnak is csak egy nappal azelőtt mondta el döntését, hogy az egész világ értesült volna róla. Hamilton 2013 óta a Mercedes tagja.

Hírdetés

A brit már beszélt arról is, hogy vonzó számára az olasz csapatban versenyezni.

„Akadt egy lehetőség, és azt mondtam magamban, hogy gondolkodnom kell rajta egy ideig. De nem volt sok időm, a zsigereimre kellett hallgatnom, és úgy döntöttem, kihasználom ezt a lehetőséget”

– árulta el Hamilton.

A brit jövő hétvégén Bahreinben kezdi meg utolsó szezonját a Mercedesnél. Több mint két éve vár a futamgyőzelemre, eddig utoljára 2021-ben nyerte meg a Szaúd-Arábia Nagydíjat. Azóta a Red Bulltól érkező holland Max Verstappen nyert két alkalommal is Bahreinben.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »