Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre ítélt hétfőn a Fővárosi Törvényszékegy egy férfit, aki úgy megverte élettársát a Hős utcai lakásukban, hogy a nő a helyszínen életét veszítette.
Az ítélet szerint a kábítószer-élvező életmódot folytató terhelt és a sértett élettársi kapcsolatban élt egymással. A vádlott rendszeresen veszekedett a nővel, akit esetenként bántalmazott is. 2021. július 29-én kora hajnalban a terhelt ököllel és egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt eszközzel a sértettet kitartóan és testszerte ütlegelte, amellyel legalább 52 sérülést okozott neki.
A férfi a történtek után – az életveszélyes koponya- és hasi sérüléseket szenvedett sértettet hátrahagyva – távozott a lakásból, ahová csak egy nap múlva tért vissza. A vádlott már csak akkor fordult a szomszédokhoz segítségért, amikor a nő egyik ismerősének gyerekei megjelentek a lakásnál. Az időközben értesített mentők már csak a nő halálának beálltát tudták megállapítani.
A bíróság a terhelt kétséget kizáró bűnösségét – a vádlott tagadásával szemben – a kamerafelvételek, a tárgyi bizonyítékok, a szemlefotók és jegyzőkönyvek, tanúvallomások, valamint a szakértői vélemények alapján állapította meg. A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt antiszociális személyiségzavarát, míg súlyosító körülményként vette figyelembe, a vádlott kábítószer-fogyasztó életmódját, hogy tettét többszörösen büntetett előéletűként, visszaesőként és hozzátartozó sérelmére követte el.
Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést. A bíróság a terhelt letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »