Halálra késelte élettársa lányát a 86 éves bácsi – állítása szerint a nő meglopta

Halálra késelte élettársa lányát a 86 éves bácsi – állítása szerint a nő meglopta

A Pest megyei vizsgálók vádemelést javasolnak egy tíz hónappal ezelőtti emberölés ügyében. Egy idős férfi élettársa lányának életét oltotta ki, Fóton. Állítólag pénzügyi természetű vitájuk volt.

Hírdetés

Vérző sebei ellenére próbált menekülni, de az utcán összeesett az az 51 éves nő, akire 2021. január 8-án, 13 óra körül édesanyja élettársa támadt a pár lakásában. A 86 éves férfi végig üldözte a lépcsőházban, majd az utcára is utána ment, ahol újra beledöfte kését a földre rogyott nőbe, majd miután a penge áldozatában maradt felkapott egy téglát, többször lesújtott az asszony fejére, majd elmenekült. A helyszínre érkező mentők 13 óra 7 perckor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A hangos veszekedést halló szomszédok hívták a rendőrséget, a 86 éves támadót a helyszín közelében elfogták, majd bilincselve előállították. Kihallgatásán nem tagadott, magyarázatul vélt sérelmeivel hozakodott elő. Sz. István szerint ugyanis élettársa lányával egy ideje pénzügyi természetű vitájuk volt, állítása szerint a nő meglopta. Azon a januári napon ismét számon kérte őt, vitatkoztak, majd felkapott egy kést és „Dögölj meg!” felkiáltással szúrni kezdte.

Az igazságügyi orvosszakértő öt szúrás nyomát fedezte fel az áldozat testén. Kettőt a nyakán, hármat a mellkasán, de rögzítettek számos, az áldozat védekezésekor a kezén keletkezett sérülést is. A kés pengéjét a 14 cm-es szúrócsatornában találták meg, a fekete nyelet még a helyszíni szemle közben egy füves-bokros területen eldobva.

Az azóta is letartóztatásban lévő Sz. István ellen az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »