Halál és pusztítás Libanonban – Két helyi szerzetes tanúságtétele

Halál és pusztítás Libanonban – Két helyi szerzetes tanúságtétele

Egy türoszi és egy bejrúti szerzetes adott hírt szeptember 28-án a Vatican Newsnak az Izrael által bombázott területekről, ahol halál és pusztulás uralkodik, és „még a legbiztonságosabb helyek is veszélyessé váltak”.

„Múlt éjjel is hullottak a bombák. Néhány közülük a kikötőben robbant fel, nem messze innen. Tegnap is egész nap rakéták szántották az égboltunkat. A félelem egyre nő, csakis Isten segítségének és védelmének köszönhetően tudunk létezni” – Toufic Bou Mehri atya adott hírt erről a borzalmas, halált és szenvedést okozó konfliktusról Türoszból, a libanoni fővárostól, Bejrúttól alig több mint 80 kilométerre délre fekvő városból, mely még a biztonságosnak tartott helyeket sem kíméli, mint amilyen a Rest House szálloda is, ahol külföldi újságírók szálltak meg.

A szerzetes – aki a város ferences kolostorának gvárdiánja – elmondta a vatikáni médiának, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülők száma óráról órára nő, sokan közülük a kolostorhoz menekültek. „Vannak, akik a kolostor kapuja előtt maradtak, nem akarnak bejönni: inkább a fák alatt táboroztak le. Megpróbáltam behívni egy csoportot, szudáni és etiópiai származású keresztényeket, de nem sikerült. Talán így szabadabbnak érzik magukat”. Ezek az emberek, férfiak, nők, gyerekek félnek és el vannak keseredve, mindent elvesztettek, a reményt is. A türoszi szerzetesek mindent megtesznek, hogy segítsenek rajtuk. 

Hírdetés

„Ezekben az órákban – teszi hozzá Toufic Bou Mehri – a fővárosban állomásozó olasz katonák eljuttattak hozzánk egy rakományt, alapvető szükségleti cikkeket, összesen több mint ötszáz csomagot.” Az élelmet a kolostor szerzetesei megosztották a közeli melkita templommal és néhány helyi családdal, akik otthonukban fogadtak olyanokat, akiknek el kellett hagyniuk házaikat. „A Pro Terra Sancta egyesület is küldött nekünk segélyt: főleg takarókat és pelenkákat a gyerekeknek” – mondta el a szerzetes annak hangsúlyozására, hogy a helyzet ellenére „szolidaritásból nincs hiány, és ez segít, hogy örömmel a szívünkben haladjunk előre, még ha kimondhatatlanul fáradtak vagyunk is”.

Az egyik legsúlyosabban érintett, térdre kényszerített város Bejrút. Jihad Kraiem atya aggodalommal teli szavai megerősítik azt, amiről hetek óta szólnak a hírek. „Előző este hatalmas robbanás rengette meg a várost. A robajt a főváros minden szegletében hallani lehetett. Az emberek megijedtek, és most sok család próbálja elhagyni a várost, biztonságos menedéket keresve.”

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű oldala

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »