Hagyományok Háza: A felvidéki Hálózat egy éve

Hagyományok Háza: A felvidéki Hálózat egy éve

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkájára is rányomta bélyegét a világjárvány. A nehéz körülmények között született eredményekről Farkas József, a Hálózat – Szlovákia koordinátora számol be.

Először a XI. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny rozsnyói döntőjéről kellett lemondanunk, s magunk is átéreztük, a Királyhelmectől Szencig megrendezett versenysorozat mintegy négyszáz résztvevőjéből döntőbe jutottak csalódottságát.

Augusztusban még megtarthattuk negyvenhárom gyermekkel Várhosszúréten a négynapos Népzenei Mesterkurzusunkat.

Eredetileg Codoba Martin Florint, a Magyarpalatkai Banda prímását is meghívtuk, de a neves muzsikus az ismert okok miatt nem tudott eljönni, helyét a kiváló prímás, Halmos Attila vette át. A napi tízórás oktatás eredményeit egy zárókoncerten mutattuk be sikeresen: a nyílt térre háromszázötven embert gyűlt össze.

A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet rendezvényeit is redukálnunk kellett,

eredetileg tizennégy nagy koncert vonzotta volna a vendégeket, az augusztusi Gombaszög LITE kifejezi a változást: szerényebb, de tartalmas programsorozattal vártuk az érdeklődőket, s nem panaszkodhatunk, a FolkSzöglet programjai teltházzal mentek.

A nyári leállást megszenvedte a IX. Fonográf Fesztivál is, amelyet végül decemberben rendeztünk meg Komáromban,

viszont idén már ’teljes gőzzel’ készülünk az előző évről átcsúszott fesztiválprogram megtartására, valamint a kerek évfordulós ünnepi rendezvényre.

Hírdetés

Néhány programunk átkerült az online térbe, így a hat helyszínen zajló rendszeres népzeneoktatás is ideig-óráig ilyen formában történt a tavaszi és az őszi hónapok során.

Ugyancsak online formában került megrendezésre a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó, melynek programját az egyes népzenei műhelyek műsorszámaival gazdagítottuk.

Távoktatás formájában valósult meg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán folyó Néphagyomány az oktatásban című kurzusunk nagy része is. A nyári szemeszterben 38 hallgató, a téliben 20 hallgató bővítette ez irányú tudását.

Útjára indítottunk egy szakmai módszertani sorozatot, Felföld tánchagyománya néven.

Régi adóságot törlesztünk ezzel a néptáncos ’szakma’ irányába, hiszen ez lesz az első olyan módszertani kiadvány, amely komplex módon mutatja be egy-egy szlovákiai magyar tájegység hagyományos tánckultúráját, annak oktatását, illetve a vele szoros kapcsolatban álló zenei hagyományok és népviselet jellemzőit. Az első rész az Ipoly mente hagyományos táncait tartalmazza.

Hamarosan a széles nagyközönség számára is elérhető lesz egy digitális gyerekjáték adatbázis,

mely több szempontú keresése okán fontos segédeszköze lesz a gyakorló óvodapedagógusoknak és tanítóknak. A gyűjtemény tájegységi bontásban 350 szlovákiai magyar gyerekjátékot fog tartalmazni.

Az elmúlt évben is folytattuk az Oral history elnevezésű programunkat,

a hazai folklórélet kiemelkedő egyéniségeivel készítettünk további riportokat. A szerteágazó anyagból három részből álló dokumentumfilmet készítünk, melynek első részét 2021-ben tárjuk a nagyközönség elé.”


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »