Nyitókép: Körkép.sk
„Rimaszombat városa gazdag hagyományokkal rendelkező, szép város. Nemcsak az itt élő polgárok, hanem az átutazó látogatók szívéhez is közel nőtt. Már a 12. század vége előtt piacos központ volt. A vásárokat szombatonként rendezték meg, mely szerint a város a szombati piacok városa lett, vezetéknevét pedig a Rima folyóról kapta – így lett a város neve Rimaszombat.“
Így kezdte Halász Attila, a város alpolgármestere, aki vásármegnyitó beszédét Jozef Šimko polgármesterrel és Szántó István előljáróval együtt tartotta meg a város Főterén.
„Folytatjuk a híres Gömör-Kishonti Vásár hagyományát. A város 1334-ben kapott különleges városi jogokat, ekkortól kezdték el a Főtéren tartani az éves vásárokat. Hiszem, hogy két napig igazi vásári hangulatban él majd városunk. A Gömör-Kishonti Vásár szervezői a nagyszámú textil-, cipő-, élelmiszer-termékek és ajándéktárgyas stand mellett megfelelő számú kísérő kulturális- és sport-bemutatóval is készültek, amellyekkel kellemesebbé kívánják tenni a vásárt. Engedjék meg, hogy jó vásárlást és kellemes szórakozást kívánjak minden kedves látogatónak!“
– folytatta az alpolgármester.
Rimaszombat Főtere az elmúlt hét péntek-szombatján adott teret a hagyományos őszi vásárnak. A hamar kialakuló vásári hangulatot a borús idő sem törte meg, szép számmal jöttek a vásárlók, akik válogattak a bőséges „vásárfia“ között. A nagyszámú kísérőprogram is emelte a hangulatot, a férfiak főként az illatozó falatozókat és „burcsiak“ árusokat kerülgették, az asszonyok a textiltermékek között turkáltak. De a gyerekeknek is volt lehetőségük a szórakozásra, nem is sajnálták rájuk a pénzt költeni a szülők, de főleg a nagyszülők.
A mezőgazdászok és kiskertészek kiállítása is sok érdeklődőt vonzott. Láthatták a termékeket, amelyeket az év folyamán a termelők megtermeltek a kertekben, vagy a mezőkön. Az általuk megtermelt gyönyörűséget, szépséget és egészséget hozták el bemutatni erre a már tradicionális és valószínűleg egyedüli kiállításra Rimaszombatba.
A kiállítást a Fekete Sas udvarán Tóth Ferenc a Gömöri Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke nyitotta meg. Beszédében szólt a kiállítás történetéről, céljáról:
„Az első kiállítást 1973-ban szervezték meg a kiskertészek, majd 1992-ben csatlakoztak hozzájuk a Gömöri Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara vállalkozói a termékeikkel. A közös kiállítások szélesítették a bemutatott termékek körét a mezőgazdasági gépek, állatok bemutatása és a méhészet terén. Megmutatjuk, főleg a gyerekeknek, hogy mi is az a búza, árpa, repce, de megmutatjuk nekik, hogy néz ki egy élő bárány, nyuszi, vagy csirke. Szükségesnek érezzük bemutatni a mai fiatal nemzedéknek, hogy mire képes a gömöri föld, mit tud megtermelni. És hogy a fiatalok lássák meg benne azt az óriási lehetőséget, ami rájuk vár az ő jövőjükben.“
Az ezévi Gömör-Kishonti Vásár Rimaszombatban jó hangulatban telt. További képek galériánkban.
Mede Géza
képek: Mede Géza és Gecse Attila
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »