Megtelt a Kossuth Lajos tér Ferenc pápa vasárnap délelőtt tartandó szentmiséje előtt. A katolikus egyházfő nyitott fehér autóban érkezett kilenc óra körül a térre, mögötte Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek volt látható.
A pápát üdvrivalgással fogadták a hívek. A lassan gördülő kocsiba menet közben odanyújtottak hozzá egy kisgyereket, akinek megsimogatta a fejét. Többen a tömegben magyar, illetve vatikáni zászlót lengettek. A zászlókról, transzparensekről kiderül, hogy a magyar városokon túl szinte az összes határon túli országból érkeztek résztvevők.
Az egyházfő szentbeszédében örömét fejezte ki afelett, hogy a szentmisén együtt vannak jelen a püspökök, papok, szerzetesek és a világi hívek is.
„Érezzük meg annak örömét, hogy Isten szent népe vagyunk. Mindannyian az ő meghívásából születtünk, ő gyűjtött egybe minket, és ezért vagyunk az ő népe, a nyája, az ő egyháza” – mondta a pápa.
Nyissuk ki a kapukat, próbáljunk mi is szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel olyanok lenni, mint Jézus”
– kérte szentbeszédében Ferenc pápa a híveket arra, hogy váljanak olyan kapukká, amelyeket senki előtt sem csapnak be, és amelyeken bárki beléphet. A Szentatya egyúttal az egyházi közösség nyitottságának fontosságát is hangsúlyozta.
Mint mondta, Jézus az a kapu, amely a világba irányít bennünket. „Arra buzdít, hogy menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel” – mondta a Szentatya hozzátéve, arra kaptunk meghívást, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és legyen bennünk bátorság eljutni a perifériákra is, ahol szükség van az evangélium világosságára.
Szentbeszédében a pápa arról is beszélt, hogy soha ne engedjük, hogy megfosszanak bennünket attól az örömtől és békességtől, amit ő adott nekünk.
„Ne zárkózzunk be a problémákba vagy a közömbösségbe, hagyjuk, hogy ami pásztorunk kísérjen minket, s vele az új élet fényében ragyogjon az életünk, a családunk, keresztény közösségeink és egész Magyarország” – mondta a Szentatya.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »