Felújítás előtt az uszoda (Sepsiszentgyörgy)

Felújítás előtt az uszoda (Sepsiszentgyörgy)

Az uszodába csak védettségi igazolással lehet belépni, amióta Sepsiszentgyörgyön ismét 3 ezrelék fölé emelkedett a koronavírusos fertőzések aránya, de egyelőre nem kívánják bezárni a létesítményt – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a Sepsi Rekreatív Rt. igazgatójától. Az épület korszerűsítése jövő év májusában kezdődik, 2023 végére pedig be is kell fejezni, de azt még nem tudják, hogy ez idő alatt mi lesz az úszókkal.

A régi – még 1989 előtt, az akkori szabványok és lehetőségek szerint elkészült – uszodaépület működtetése nagyon sokba kerül a városnak, mert nagy a hővesztesége. Felújítására a Norvég Alapnál pályázott az önkormányzat, és nyert is 1,8 millió eurót, amihez még 437 ezret tesz hozzá a saját költségvetéséből. Ezt nem mind az uszodára fordítják, a Váradi József Általános Iskola régi épületét is ebből a pályázatból korszerűsítik: kicserélik az ajtókat, ablakokat, külső hőszigetelést végeznek, napkollektorokat, hőcserélő szellőztetőrendszereket és takarékos égőket szerelnek fel, így a két ingatlan víz-, gáz- és villanyszámlái a becslések szerint 76 százalékkal csökkennek majd, a károsanyag-kibocsátásuk pedig 78 százalékkal. 

Hírdetés

Az uszoda veszteségeit növeli, hogy jelenleg – a járványügyi előírások miatt – csak 50 százalékos kapacitással működhet, és ez a fél közönség is csak védettségi igazolással léphet be (azaz bizonyítania kell, hogy beoltották, hogy legtöbb hat hónapja átesett a koronavírus-fertőzésen vagy friss negatív tesztet kell felmutatnia). Az intézkedés a 12 év fölöttiekre érvényes, és a zöld tanúsítvány csak a személyi igazolvánnyal vagy az iskolai ellenőrzővel együtt érvényesíthető.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »