Felmondott, elhagyja a tanári pályát a polgári engedetlenség elindítója

Felmondott, elhagyja a tanári pályát a polgári engedetlenség elindítója

Tóth Viktor szerint a területet irányító „kedves kis Mikulás bácsit” egy keresztapa váltotta. Kiégést érez 23 év után.

A 444.hu híradása szerint felmondott a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára, Tóth Viktor, aki kiállásával télen – a sztrájklehetőség hiányában – elindította a polgári engedetlenségi mozgalmat, amelyhez pályatársai ezrei csatlakoztak később.

Tóth Viktornak a felesége is pedagógus, három gyermeket nevelnek, így nyilatkozata szerint egyiküknek előbb-utóbb biztosan meg kellett hoznia a pályaelhagyásról szóló döntést. „Egészen idáig mindig erősebb volt bennem a hivatástudat, felülírta az anyagi szempontokat” – közölte.

Hírdetés

Már a választások előtt megfogalmazta magában, hogy ha nincs kormányváltás, elhagyja a pályát. 23 évig volt pedagógus, kiégést érez.

Első, egy napos akciójához akkor 12 kollégája csatlakozott. Másnap egy másik neves budapesti gimnáziumban, a Kölcseyben hirdetett polgári engedetlenségi akciót húsz tanár, csütörtökön a Budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban pedig a 68 fős tantestületből 48-an álltak ki. Innen pedig elindult a lavina. A tanárok a tiltakozás során bérrendezést és önálló oktatási minisztériumot követeltek.

Ismert, az oktatási területet a kormányalakítás után Pintér Sándor belügyminiszter alá szervezték, aki jelezte, nem ismeri el a polgári engedetlenség intézményét, fegyelmi kérdésnek tekinti azt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »