Udvardy György érsek nagyböjti lelkigyakorlatot tart szerdánként Veszprémben, a Feltámadt Üdvözítő (Károly-) templomban szentmise keretében. A főpásztor a harmadik elmélkedést február 28-án tartotta.
Ne a külsőségek határozzák meg az életünket, merjünk igent mondani a Krisztus által kínált életre! – hangsúlyozta Udvardy György veszprémi érsek hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatának harmadik előadásán a Károly-templomban.
Udvardy György a lelkigyakorlaton arról beszélt, hogy az evangéliumban Jézus olyan értékrendet hirdet, ami az emberi élet új megértését kínálja. Nem azért jött, hogy mások szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, sőt, az életét is odaadja mindenkiért.
A nagyböjtben fontos tudatosítani magunkban, hogy az életünk döntések sorozatából áll. A legfontosabb döntés, amit meghozhatunk, hogy Jézus Krisztus mellett köteleződünk el. Ez a döntés adja az alapját minden további döntésünknek.
Az érsek kitért rá,
A világ három dolog alapján ítéli meg az embert. Az alapján, hogy mit mondanak rólunk mások, hogy milyen kapcsolataink vannak, és hogy mit birtoklunk. Ezek a mércék azonban nem vezetnek el valódi önismerethez. Csak Krisztusban ismerhetjük meg igazán önmagunkat, és hozhatunk szabad döntéseket.
A nagyböjt pedig segít bennünket abban, hogy felismerjük a gyengeségeinket és hibáinkat, döntéseket hozzunk a korlátjainkkal és vágyainkkal kapcsolatban. Abban is, hogy bűnbánatot tartsunk, hogy helyes önismeretre jussunk Krisztusban, valamint hogy gyakoroljuk a szeretet cselekedeteit. Az imádság, a böjt és az alamizsna a nagyböjt három pillére, amelyek segítenek bennünket a helyes döntéshozatalban – hangsúlyozta a főpásztor.
Dönteni Jézus Krisztus mellett, az élet mellett és a saját életünk mellett azt jelenti, hogy a jövő mellett döntünk. Mindennapi cselekedeteink, apró döntéseink építik fel az örök életre vezető utat.
Udvardy György nagyböjti lelkigyakorlatos elmélkedése teljes egészében ITT olvasható, az összefoglaló alatt.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »