Fejlesztések, kiállítások, rendezvények- tervezi az idei évet a Füleki Vármúzeum

Fejlesztések, kiállítások, rendezvények- tervezi az idei évet a Füleki Vármúzeum

Nem a tavalyi év volt a legsikeresebb a Füleki Vármúzeum életében. A tervezett kiállítások és rendezvények nagy része a korlátozások miatt elmaradt. A fejlesztések viszont megvalósultak, illetve a dokumentációs munkának is kedvezett ez az időszak.

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt a vármúzeum látogatottsága jócskán lecsökkent. A 2019-es évi 32 ezres látogatószám helyett tavaly csupán 12 ezer érdeklődő látogatta meg a füleki várat. Ennek egyik oka a rendezvények eltörlése.

Illés Gábor, a Füleki Vármúzeum munkatársa portálunknak elmondta: tíz kiállítást szerettek volna megvalósítani, ebből kettőt sikerült megnyitni. Márciusban a Varázserejű hímestojások címűt, illetve augusztusban a füleki római katolikus templom széles körű belső felújítását dokumentáló fotókiállítást.

– nyilatkozta.

A nagy rendezvények közül elmaradt a múzeumok és galériák éjszakája, a gyereknap és a Füleki Várjátékok is.

Hírdetés

A korlátozások viszont kedveztek a dokumentációs munkának, illetve fejlesztések ben sem volt hiány a tavalyi évben. Az Interreg projektnek köszönhetően a váralja felismerhetetlenül megváltozott. Parkoló épült, megújult a kisbástya, lecserélték a Bebek-torony zsindelyét és tetőt kapott az alsó vár huszártornya. A besztercebányai megyei önkormányzat támogatásából pedig megépült a középső vár régóta tervezett vízelvezető rendszere, és egy tereprendezés is megvalósult. A tervek szerint a felújítási munkák idén is folytatódnak.

A Füleki Vármúzeum figyelmet fordított továbbá a vár és a város turisztikai marketingjére is.

„Év elején a kollégák részt vettek a budapesti Utazás kiállításon, ami a környék egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Ezen kívül pedig év végén egy nemzetközi online konferencián, A magyar várak és kastélyok címűn is jelent voltunk, amelyen előadás keretén belül mutattuk be a füleki vár fenntartható működtetését. Év elején jelent meg továbbá a Discussiones Filekienses könyvsorozatunk negyedik része, melyben Komjáti Zoltán Igor történész mutatja be a füleki vár hadtörténetét II. Koháry István főkapitánysága idején”- részletezte.

A vármúzeum munkatársai bíznak abban, hogy idén sikerül megvalósítani a nagy rendezvényeket. Mivel a Füleki Várjátékok tavaly elmaradt, úgy döntöttek, hogy maradnak a múlt évi koncepciónál, ami egy kicsit rendhagyó az előző évekhez képest.

– mondta.

Terveznek továbbá kisebb, helyi vonatkozású kiállításokat. Ilyen a Művészeti Alapiskola kiállítása, Jana Bialová jubileumi tárlata, illetve a tavaly elmaradt, a füleki férfikar 100. évfordulójának emléket állító jubileumi tárlat is idén valósulhat meg.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »