Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az egyházi esküvőt általában lakodalom követi. Ünnepi étkezés ez: főasztallal és ültetési renddel, nyitó imádsággal és pohárköszöntővel, a fogások előre megtervezett koreográfiájával és felszolgálással. A vendégek úgy helyezkednek el, hogy lehetőleg mindenki lássa az új férjet és feleséget, akik ettől a naptól fogva asztalközösségre lépnek egymással. Egymásra találásuk öröme átjár minden jelenlévőt.
A Szentírás gyakran használja a lakoma képét arra, hogy Isten emberszeretetét és üdvözítő tervét kifejezze. Isten bölcsessége úgy jelenik meg az Ószövetségben, mint gondos házigazda, aki megteríti asztalát, és finom bort kever azoknak, akik hallgatnak rá. A próféták látomása szerint Isten a végső időkben nagy lakomát rendez minden nép számára. Jézus úgy tanít Isten országáról, mint menyegzős lakomáról, amire a násznép ünnepi érzéseivel és felkészültségével, virrasztva várjuk haza a vőlegényt. A Jelenések könyve a Bárány lakomájaként írja le Isten és az üdvözültek örök boldogságát – ezt idézzük áldozás előtt minden szentmisében.
Az esküvő az ifjú pár számára ugyanakkor még érzékletesebben hozza közel Isten emberszeretetét.
Az efezusi levél szavai szerint: „Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti, mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az Egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. A férfi ezért elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez. Én Krisztusra és az Egyházra alkalmazom.” (Ef 5,28–32)
A pusztában vándorló népet az Úr mannával táplálta. A keresztényeknek Jézus az élet kenyere. Nem pusztán étel, hanem az ő az, aki elkísér, táplál és gondoskodik rólunk. Hasonlóképpen
Fotó: Wikipédia (Damaskenos: A kánai menyegző – 1550)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
