Erdő Péter bíboros mutatta be a krizmaszentelési szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában nagycsütörtök délelőttjén. A március 28-i szertartáson a hagyományoknak megfelelően a papi ígéreteket is megújították, arra emlékezve, hogy Jézus az utolsó vacsorán alapította a papságot.
Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetespapokkal és diakónusokkal együtt mutatta be a szentmisét, amelyen koncelebrált Michael Wallace Banach apostoli nuncius és a főegyházmegye segédpüspökei: Mohos Gábor, Martos Levente Balázs és Fábry Kornél, illetve együtt ünnepeltek a főegyházmegye diakónusai és hívei.
A bíboros bevezető szavaiban kiemelte: „Örömmel ünnepeljük együtt idén papságunk alapítását. Sok gond terheli manapság azokat, akik nagylelkűen vállalták Krisztus és az Egyház szolgálatát. Sokszor a külső körülmények által megkövetelt bürokrácia, az építkezések, a gazdasági ügyintézés veszi el az erőt és az időt az elől, ami a szolgálatunk lényege lenne: Isten dicsősége és az emberek üdvössége.
A főpásztor a homíliájában arról beszélt, hogy a papoknak az a feladat jutott, hogy Krisztusnak különleges munkatársai legyenek, és rajtuk keresztük eljusson az emberekhez Krisztus örömhíre és szabadító ereje, mert nagy a tájékozatlanság a kinyilatkoztatott hit igazságai körül. „Még azok is, akik kereszténynek vagy katolikusnak mondják magukat, gyakran nem tudják pontosan, hogy miben is hisznek – jegyezte meg a bíboros, és hozzátette:
A papi egység fontosságára is felhívta a figyelmet Erdő Péter, mert mint fogalmazott: „Szellemi harcban élünk, sőt – félve és tisztelettel mondom – a szellemek harcában. Óriási veszély az elmagányosodás, a depresszió. Ha gyakran találkozunk egymással, ha közösen imádkozunk is, ha problémáinkat is megbeszéljük, ha jut időnk közös étkezésre és beszélgetésre, erősebbek leszünk ebben a küzdelemben.”
A főpásztor arra buzdította továbbá a paptársait, hogy imádkozzanak egymásért, legyenek segítőkészek, hűségesek a szolgálatukban, találják meg mindig a helyes utat, hogy Krisztus társai lehessenek az örömhírt hozó, szabadító művében.
Az alábbiakban Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Kedves Paptestvérek! Krisztusban kedves Testvérek!
1. Jézus a názáreti zsinagógában Izaiás könyvének egy részletét olvasta fel. Önmagára mint Megváltóra vonatkoztatja a jövendölés szavait. Az Úr Lelke Jézust mint embert kente fel, hiszen mint isteni személy örök és teljes hatalommal és küldetéssel rendelkezett. Megtestesülése már összefügg a megváltás művével, amely benne megvalósult.
2. Mi a küldetés tartalma? Örömhírt vinni a szegényeknek! Az ősi keresztény magyarázat szerint szegény mindaz, aki nem ismeri Isten akaratát és kinyilatkoztatásának gazdagságát. Akinek a lelkében nem él a hit, igazán szegény, mert az élet végső értékét a hitben ismerhetjük fel. Jézus tehát örömhírt hoz, kinyilatkoztató üzenetet, reményt és jövőt (vö. Jer 29,11). De nem csak a tudatlanság vagy a hívő felismerés hiánya zárhatja el az embert Istentől és a legteljesebb boldogságtól. Fogságban lehet az ember azért, mert a bűn rabságában él, mert nem tud megszabadulni önzésétől, rossz szokásaitól, keserűségétől. A megváltás műve éppen a bűn rabságából szabadítja ki az embert. Azokat, akik Krisztusban hisznek és megkeresztelkednek, kiváltja az áteredő bűn rabságából, és megtisztítja egyéni bűneiktől is. De még amikor a hitvallásban kimondjuk, hogy alászállt a poklokra, ezzel is arra utalunk, hogy az emberiség kezdete óta elhunyt igazaknak Krisztus megváltó érdeméből nyílt szabad útjuk az örök boldogságra.
A vakok és az elnyomottak szintén azokat jelentik, akik keserűségükben vagy lelki terheik miatt nem tudják meglátni és szabadon elfogadni az emberi élet végső célját és nagyszerűségét. Tehát Krisztus a szabadító mindannyiunk számára.
3. Nekünk, papoknak az a feladat, az az ajándék jutott, hogy Krisztusnak különleges munkatársai legyünk a szabadítás nagyszerű művében. Ebből adódnak sürgető feladataink is. Hiszen az emberek örök üdvössége múlik azon, hogy Krisztus örömhíre és szabadító ereje eljusson hozzájuk. Mert nagy a tájékozatlanság a kinyilatkoztatott hit igazságai körül.
Hát még a minket körülvevő nem hívő vagy közömbös világ! Nem véletlenül hangsúlyozza az Egyház a püspöki szinódusra való készület keretében, hogy missziós közösségnek kell lennünk. Ennek a közösségi hivatásnak a középpontjában pedig a püspökök és a papok állnak, akik Krisztus személyében végzik a tanítás, a megszentelés és a pásztori kormányzás feladatát. Nagy felelősségünk tehát, hogy a hitet a maga teljességében továbbadjuk úgy, ahogyan az a Katolikus Egyház Katekizmusában modern összefoglalás formájában megtalálható.
De a megszentelés művében is kiemelkedő a küldetésünk. Ha Krisztus a foglyoknak meghirdette a szabadulást, a bűnösöknek a bocsánatot, akkor nekünk is ki kell szolgáltatnunk a keresztség és a bűnbánat szentségét, mégpedig Krisztus tanításához híven. A bűnbocsánat feltétele a valódi bánat. Bűneit az bánja igazán, aki elhatározza, hogy többé nem vétkezik. Megtérésről, megváltozásról van tehát szó Jézus tanítása szerint (vö. Mk 1,15). De mi nemcsak ennek örömhírét hirdetjük, hanem
Ahhoz pedig, hogy a kegyelemben kitartsunk és megmaradjunk a lelki szabadság állapotában, szükségünk van különleges erőforrásra is. Mert egymagunkban nem tudunk helytállni. Az Eucharisztia szentségi közösségbe kapcsol minket Krisztussal és egymással. A szentségi házasság segíti a házastársakat a kölcsönös szeretetben és hűségben. Krisztus pedig vezeti Egyházát már itt, a földön is, ebben vagyunk munkatársai, amikor szervezzük és vezetjük közösségeinket.
4. Mindez megkívánja azt, amiért Jézus imádkozott főpapi imájában: hogy egyek legyünk (vö. Jn 17,22). Ez jelenti a tanítványok egységét, az összes keresztények egységét, de jelenti sajátosan a papi egységet is. Hiszen Jézus a küldetést többször is többes számban adja meg az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket”; „tanítsatok minden népet”; „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – halljuk tőle ma is a felejthetetlen szavakat. Tehát nekünk, papoknak különösen is egységben kell lennünk egymással. Szellemi harcban élünk, sőt – félve és tisztelettel mondom – a szellemek harcában (vö. Ef 6,12).
5. Imádkozzunk egymásért, segítsük egymást, hogy hűségesek legyünk a szolgálatban és megtaláljuk mindig a helyes utat, hogy Krisztus társai legyünk örömhírt hozó, szabadító művében! Ámen.”
*
A homília után következett a papi ígéretek megújítása, amely után a bíboros kérte a híveket, hogy imádkozzanak papjaikért. Ezt követően az állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját.
A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, majd a krizmához való olaj megszentelése következett.
Az Eucharisztia liturgiáját a jelen lévő papok együtt végezték, majd a kiengesztelődésnél mindannyian, egyesével Erdő Péter bíboroshoz járultak.
A szentmise végén a papság ünnepélyes körmenetben vitte a megszentelt olajokat a Szent István-bazilika sekrestyéjébe.
Szöveg: Zsuffa Tünde
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
