Emberé a munka, Istené az áldás – Martos Levente Balázs megáldotta a megújult Ecclesiát Budapesten

Emberé a munka, Istené az áldás – Martos Levente Balázs megáldotta a megújult Ecclesiát Budapesten

Szeptember 30-án délelőtt Martos Levente Balázs budapest-esztergomi segédpüspök megáldotta az Ecclesia Szövetkezet Budapesten, a Városház utca 1. szám alatt működő, megújult kegytárgy- és könyvesboltját.

Az átadóünnepség kezdetén Perger Gyula plébános, püspöki helynök, az Ecclesia Szövetkezet elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Martos Levente Balázs püspök közös imádkozásra hívta a jelenlévőket. A Szent Lukács evangéliumából felolvasott szentírási szakaszra (Lk 16,10–18) utalva kiemelte: Jézus és az Újszövetség szerzői sokféle módon hűséges intézővé akarnak tenni mindannyiunkat a mai napon is.

Ez mindenképpen igaz azokra, akik olyan tárgyakkal foglalkoznak, amelyek az Egyház életét segítik, kifejezik kulturális életének sokszínűségét, mindennapjainak gazdagságát.

A mi igazi reményünk nemcsak a földi javak birtoklása, amire igaz az adásvétel, a kicsiben való hűség törvénye, hanem az, hogy egyszer égieket kapunk örökrészül.

Nagyszerű érzés olyasmivel foglalkozni, amely az égi, örök dolgok előképe, ezekre emlékeztet – mondta a püspök, arra hívva, hogy imádkozzunk, hogy ne csak a földi dolgok helyes és hűséges, igaz és tiszteletre méltó hatása valósuljon meg, hanem

Martos Levente Balázs szívből kívánta, hogy ez a hely szép találkozások helye legyen, és minden vásárló lélekben is gazdagodjon. Legyen ez a hely áldás sokak számára.

Adja a Jóisten, hogy szeretetük legyőzzön minden akadályt és bajt, ami fenyegethetné őket.

„Könyörögjünk! Istenünk, gondviselő Atyánk, te a földet és annak gyümölcseit az embereknek átadtad, hogy gondoskodjanak arról, hogy a teremtett javakból mindenkinek jusson. Áldd meg mindazokat, akik ebbe az épületbe belépnek, hogy a tárgyak eladásában és megvásárlásában megőrizve az igazságosságot és a szeretetet a közjó előmozdítójának mutatkozzanak, és boldogan működjenek közre a föld emberi közösségének fejlődésében. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen! – fohászkodott az esztergom-budapesti segédpüspök. – Könyörögjünk és kérjük, hogy a mindenható Isten áldva áldja meg ezt az üzlethelyiséget, őrizze meg annak minden dolgozóját, és engedje, hogy ezek a tárgyak és amelyek követik őket, a lelkek javát szolgálják. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!”

A Miatyánk és az Üdvözlégy elimádkozását követően Martos Levente Balázs püspök megáldotta a megújult kegytárgy- és könyvesboltot.

Ezután Perger Gyula, az Ecclesia Szövetkezet elnöke mondott ünnepi beszédet, melynek elején idézte Túrmezei Erzsébetet: „Határkőnél hittel megállni, / határkőnél visszanézni, / hálás szívvel múltat idézni, / csodákra emlékezni jó.”

Hírdetés

Az Ecclesia Szövetkezet történetében határkőhöz érkeztek – hangsúlyozta Perger Gyula, ezért felidézte a múltat, a kezdeti időket: a szövetkezet 73 évvel ezelőtt, 1951 szeptemberében alakult meg, hogy biztosítsa az Egyháznak a liturgikus és a plébániai élet számára szükséges tárgyi feltételeket. A világháború előtt voltak olyan cégek Budapesten – sőt Ecclesia néven is működött már egy –, amelyek kifejezetten azzal foglalkoztak, hogy ellátták a templomokat és a plébániákat a hitélethez szükséges felszerelésekkel: liturgikus textíliákkal, ötvöstárgyakkal, borral és ostyával, tömjénnel, de akár faszénnel is.

Nem szoktunk belegondolni abba, hogy egy templom üzemeltetése speciális tárgyi feltételeket is megkövetel, és ezeket az eszközöket nem tudjuk beszerezni egy sarki boltban – fogalmazott az Ecclesia Szövetkezet elnöke. – A világháború előtt sok szerzetesrend azt tekintette hivatásának, hogy kifejezetten a liturgiát szolgáló tevékenységet végzett.

A szerzetesek ostyát sütöttek, szőlőgazdálkodást folytattak, misebort állítottak elő, liturgikus textileket készítettek, hímeztek. A Rákosi-korszakban azonban a magánszektort megszüntették, a szerzetesrendek működését betiltották, felfüggesztették. Hatalmas űr keletkezett, mert nem volt, aki a mindennapi működéshez szükséges eszközzel ellássa a plébániákat. 1951-ben, a szerzetesrendek működésének betiltása mellett olyan helyzet állt elő, amelyet meg kellett oldani, hiszen az Egyháznak működnie kellett. Így született meg a szövetkezet létrehozásának gondolata.

Százötvenöt pap alapította az Ecclesia Szövetkezetet. A kommunizmus idején egyetlen olyan egyházi cég létezhetett, amely állami felügyelet mellett, de működhetett – mondta el Perger Gyula. – A hetvenes években a megjelenés előtt még a szentképeket is ellenőriztetni kellett az Állami Egyházügyi Hivatalnál. A könyveket nagyjából 1982-ig cenzúrázták. Már a rendszerváltozás előtt és alatt megjelent a konkurencia: olyan magáncégek, amelyek az Egyház ellátásával kezdtek foglalkozni. Az Ecclesia Szövetkezet taglétszáma addigra már gyarapodott, de a tagok passzívabbá váltak. A 2010-es évek legelején, Török József professzor elnökségének végén elérkezett a pillanat, amikor dönteniük kellett: vagy véget vetnek az Ecclesia működésének, vagy a tagok anyagi felelősségvállalását kérik a folytatáshoz, pontosabban inkább egy új kezdethez. A szövetkezeti tagok elkötelezettsége, felelősségvállalása mentette meg az Ecclesiát – emelte ki Perger Gyula. – Voltak papok, akik a saját félretett pénzükből fektettek be az újraindulásba. Ennek az áldozatvállalásnak köszönhetik például, hogy van egy hittankönyvsorozatuk, amely jelenleg az egyik legkeresettebb az országban.

Az Ecclesia üzlete 2010-ig a Ferenciek terén működött, de a bérleti díjak emelkedése miatt el kellett hagyniuk a nagyon előnyös elhelyezkedésű üzlethelyiséget, és ötvenkilenc év után, 2010 augusztusában az üzlet a Városház utca 1. szám alá költözött.

Időközben ezt az üzlethelyiséget meg tudták vásárolni, majd tizennégy év elteltével elérkezettnek látták az időt, hogy a létesítmény teljes felújításon essen át, amely idén június közepétől szeptember közepéig gondos előkészítő munka után megvalósult, amit az Ecclesia elnöke külön is megköszönt Botzheim Ágnes gazdasági vezetőnek. Perger Gyula név szerint is felsorolta minden munkatársát, megköszönve nekik, hogy megfeszített munkájuknak köszönhetően a mai napra, a megáldás napjára minden elkészüljön, és október 1-jén újra megnyithassák üzletüket a vásárlók előtt.

Az Ecclesia Szövetkezet elnöke külön köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak, prímásnak, hogy kérésükre könyveik ismertetőjét, valamint az ostyamegrendelés lehetőségét körlevelén keresztül tudatta papjaival.

Perger Gyula köszönetet mondott Martos Levente Balázs segédpüspöknek is, hogy megáldotta a megújult üzlethelyiséget.

Ünnepi beszédét így fejezte be: „Emberé a munka, Istené az áldás, és amit emberi erőnkből megtehettünk, azért Istennek legyen hála, neki legyen köszönet és neki legyen dicsőség. Az ő áldása kísérje továbbra is az Ecclesia Szövetkezetet, annak tagjait, munkatársainkat, üzletünket, s az ide betérőket. Ebben legyen közbenjárónk mindannyiunk égi édesanyja, Mária.”

Az ünnepség agapéval ért véget, amelyen Horváth Zoltán pronotárius kanonok, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, az Ecclesia Szövetkezet igazgatótanácsának tagja mondott pohárköszöntőt, felidézve, hogy még civilként, a nyolcvanas években már dolgozott az Ecclesia Szövetkezetben, eladóként, majd áruforgalmistaként, és nagyon jól érezte magát.

Az eseményen zenei szolgálatot végzett a Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc-díjas karnagy vezette, Magyar Örökség díjas és Prima díjas Angelica leánykar négy tagja.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »