A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye, a székelyudvarhelyi főesperesi kerület, a Pastor Bonus Papi Otthon és a rokonság nevében adták hírül, hogy Bordi János szentszéki tanácsos, nyugalmazott plébános életének 71., papságának 43. évében szentségekkel megerősítve augusztus 21-én türelemmel viselt, rövid betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Isteni mesterét és egyházmegyéjét Segesváron, Mezőszengyelen és Pálpatakán szolgálta. Életének utolsó hónapjait a székelyudvarhelyi Jó Pásztor Papi Otthonban töltötte. Papi jelmondata: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád”, egész papi életét ez jellemezte.
Virrasztás az augusztus 23-án, pénteken délután 3 órától bemutatott gyászmise után lesz este 7 óráig a pálpataki templomban.
Temetése augusztus 24-én, szombaton 12 órakor a pálpataki templomban bemutatott szentmise után, a templomkertben lesz. A végtisztességet tevőket arra kérik, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.
A feltámadt Üdvözítő legyen örök jutalma!
Bordi Jánosra egy 2005-ben készült interjúval emlékezik a Romkat.ro oldal, melyből az alábbiakban részleteket közlünk.
„A Hegyi Papot elég jó természettel áldotta meg az Isten. A felmerülő gondok ellenére is megpróbál nyugodt maradni, haragot soha nem tartani, Istennel-emberrel jó barátságban lenni. A Hegyi Pap elégedett és boldog ember. Szolgálni akar.” Így mutatta be magát 2005-ben az 1986 óta Pálpatakán szolgáló, mikefalvai születésű plébános.
„Nem könnyű itt az élet, de én megszoktam, megszerettem. A kollégák is csak Hegyi Papként emlegetnek, hiszen lassan már 19 éve, hogy kint lakom a hegyen.”
Bordi János egyházközsége tulajdonképpen 20 kilométeren terül el. Pálpatakán 305 híve él, a nagyobbik filián, Fenyőkúton 213-an vannak, ott 1949 óta van templom is. A másik filia Szencsed, ahol ma már mindössze 7 katolikus ember él.
„Ide, a hegyi tanyavilágba 1986. szeptember 12-én érkeztem. 1948-ig a korondiak pasztorálták ezt a részt, akkor Isten szolgája Márton Áron püspök úr küldte ide az első papot. Többen megkérdezték már, hogy miként fogadtam ezt a kinevezést. Hát, nem idegenkedtem tőle egy percig sem. Máskülönben én mindig arra vágytam, hogy a székelységbe helyezzenek, és ha lehet, ne városba. Falusi származású vagyok, Maros megyében, Mikefalván születtem és nőttem fel, vegyes nemzetiségű és vallású vidéken – ezért is vágytam az igazi Székelyföldre. Igaz, Pálpatakáról addig semmit sem tudtam, azt sem, hogy merre van. Volt egy térképem, azon kerestem meg, amikor megkaptam a kinevezést.”
„Nyáron gyakran meglátogatnak a pap-kollégák (télen nem nagyon jönnek fel, mert félnek a hidegtől), aztán ők is megjegyzik, hogy nagyon szép vidék, szabadság idején szívesen elüldögélnének egy-egy hetet itt, de hogy éveken keresztül itt éljenek, azt már nem csinálnák. Mondom ilyenkor nekik, jobb is, hogy ők nem vállalják, mert én szeretem. Már amikor először feljöttem ide, beleszerettem ebbe a tájba. A természetem olyan, hogy szeretem a magányt, de a társaság sem zavar. Itt mindkettőre van lehetőség. Utóbbira főleg akkor, ha vendégek jönnek hozzám, márpedig ez elég gyakran történik.”
A teljes interjú ITT olvasható.
Fotó: Székelyhon
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
