Elemzők: kompromisszummal záruló nagy vitával jár az ellenzéki listaállítás

Elemzők: kompromisszummal záruló nagy vitával jár az ellenzéki listaállítás

A Nézőpont Intézet elemzője szerint karrierkérdések sokasága van most terítéken, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint hiába jelentette be Márki-Zay Péter, hogy saját frakciót szeretne, a korábbi megállapodásokból ez nehezen következik.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint biztosan lesznek vitás pontok az ellenzék listaállításánál, de kényszerűségből végül biztosan megegyeznek a pártok.

Erdélyi Rezső Krisztián ugyanakkor úgy látja: Márki-Zay Péter saját frakciójának megalakulását nem támogatják majd a pártok, még úgy sem, hogy a Párbeszéd és a Momentum igent mondana erre, hiszen a Jobbik és a DK valószínűleg ragaszkodni fog az eredeti megállapodáshoz.

„Vitásnak vitás folyamat lesz, több okból is. Az egyik a pártok reprezentativitása a listán, tehát nyilván a nagy pártok, köztük is legfőképp a DK, ahhoz fognak ragaszkodni, hogy valamely párt minél több körzetet nyert az előválasztáson, annál inkább reprezentatív, és annál több hely jár neki a listán. A kis pártok érdeke ezzel ellentétes: ahhoz, hogy egy 5 fős frakciót meg tudjanak alakítani, 4 befutó helyet kell szerezniük a listán, ha mindössze 1 olyan helyen indulnak, amely szinte biztosan az ellenzéké, ilyen helyzetben van most az LMP.”

Emlékeztetett, az ellenzéki pártok egyeztetése a kezdet kezdetén arról szólt, hogy minden pártnak saját frakciója lesz a parlamentben.

A másik összetevő az egzisztenciális kérdés.

Ez is ki fog hozni ellentéteket, de a végletekig nem, szakadás aligha történik” – folytatta Erdélyi Rezső Krisztián, aki szerint egyetértés fogja övezni Márki-Zay Péter azon javaslatát is, mely szerint három roma politikusnak mindenképp szóhoz kell jutnia 2022-től. Ugyanakkor a miniszterelnök-jelölt saját frakcióját azért sem támogatnák, nehogy „saját erőtere legyen” az ellenzék előválasztás győztes vezetőjének.

Hírdetés

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint sem lesz egyszerű Márki-Zay Péternek saját frakciót alakítani, hiába jelentette be ezt az előválasztási győzelem éjszakáján.

„Bár érthető, ez az ellenzék pártjainál érdeksérelemmel jár. És vannak további kérdések is: át kell gondolnia az ellenzéknek, hogy hogyan biztosítja azt, hogy minden létező pártszervezet frakciót tud alakítani a 2022-es választás után. Azt gondolom, a pártokon belül is zajlik a listás jelöltek kiválasztása, a Momentum már nyilvánosan is megnevezte azokat a politikusokat, akiket ők a listára fel szeretnének tenni, de kérdés, a többi párt ezt feltétel nélkül el tudja-e fogadni, illetve hogy

milyen vétójoguk lesz a pártoknak vagy adott esetben a miniszterelnök-jelöltnek”

– ecsetelte Virág Andrea.

Szerinte kardinális kérdés lesz, hogy Gyurcsány Ferenc hányadik helyet kapja a listán. Márki-Zay Péter nem szeretné a volt miniszterelnök az első öt hely valamelyikén látni, mert az elriaszthatja a választók egy részét.

„Van egy olyan elképzelés, hogy az öt miniszterelnök-jelölt a helyezés sorrendjében szerepeljen a lista élén. Ez tulajdonképpen feloldaná ezt a vitát. Mindenkinek engednie kell majd valamiben” – fűzte hozzá Virág Andrea.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »