Kedden délután Magyarország Lendvai Főkonzulátusán Máthé László Eduárd lendvai magyar főkonzul búcsúfogadást tartott, amelynek keretében elbúcsúzott a főkonzulátus munkatársaitól, illetve a meghívott muravidékiektől, muravidéki magyaroktól. Ahogy köszöntőjében elmondta, a diplomataélet része, hogy általában négyévente munka- és életteret kénytelenek váltani, a jelen esetben pedig ez két és fél év után következett be. A főkonzul a munkát Budapesten folytatja, ahol többek között a soron következő magyar uniós elnökség keretében a Szahara alatti, sok problémával küszködő afrikai térséggel foglalkozó projekten dolgozik majd. Máthé László Eduárd ugyanis lendvai főkonzuli kiküldetése előtt Nigériában volt magyar nagykövet, azelőtt pedig a ljubljanai magyar nagykövetségen dolgozott konzulként. Köszöntőjét az „Éljen a muravidéki magyarság!” szavakkal zárta. A vendégek, a muravidéki magyarság nevében Orban Dušan, a muravidéki magyar közösség elnöke köszönte meg a főkonzul eredményes munkáját.
Forrás:nepujsag.net
Tovább a cikkre »