A zoboralji Lédec községben működő Hajnalkert Hagyományőrző Csoport második alkalommal tartotta meg rendezvényét, melyben a lédeci hagyományok és táncok mellett a műsorban résztvevő zenészekkel, fellépőkkel – barátaikkal – a szélesebb zoboralji régió hagyományait és a magyar népzenei hagyományt is igyekeznek bemutatni az érdeklődő közönségnek.
A múlt évi rendezvény tapasztalatából merítve – mely az Egy este a Hajnalkerttel és a Pósfa zenekarral címet viselte – idén a kultúrműsorra szervesen kötődött a Pósfa zenekar vezette táncház, mely a tarka kultúrműsor után felettébb elnyerte a közönség tetszését.
A lédeci eseményre verőfényes őszi szombat délután került sor. A Hajnalkert Hagyományőrző Csoport nyitótánca után, melyet a Pósfa zenekar kísért muzsikájával, a Koloni Papatyka Hagyományőrző Gyermekcsoport tagja, a kisaranyosi Haládik Ábel lépett színpadra.
Bájos gyermeki énekével azonnal belopta magát a közönség szívébe. Laczika Erzsébet, Lédec község polgármestere, a rendezvény támogatója lédeci viseletben köszöntötte a jelenlévőket, üdvözölte a vendégeket.
Utána a koloni Papatyka szóló énekese, Balkó József lépett színpadra. A koloni tájszólásban énekelt és kristálytisztán szóló szentivánéji népdalok révén Balkó József koloni diák személyében egy magabiztos népdalénekest ismerhetett meg a közönség.
A népdal iránti tisztelet hatotta át következő szólóénekes, Dolezsa Lilien előadását is. A hagyományhű tiszta éneklés és az előadásában és magatartásában megnyilvánuló koloni jelleg volt az, amely a tapasztalt hagyományőrzőket is meghatotta.
A közönség nagy elismerését váltotta ki a koloni Papatyka gyermekcsoport lányainak közös előadása, melyben a jelenlévők a zoboralji pünkösdölés népdalait hallhatták viszont a gyerekektől.
A koloni gyermekek a zálogai annak, hogy a zoboralji népdalnak és hagyományoknak nemcsak helye, de főleg jövője van Zoboralja ezen hegyaljai falvaiban.
A gyermekek színvonalas előadása Vrábel Anna áldozatos munkájának köszönhető, melyet a koloni magyar tannyelvű alapiskolában végzett tanári és igazgatói munkája mellett a Papatyka Hagyományőrző Gyermekcsoport vezetőjeként kifejt.
A műsorban Király Dávid székesfehérvári dudás dudajátéka is felcsendült.
A közönség somogyi és zoboralji dudanótákat hallhatott az előadásában.
A Pósfa zenekar és Király Dávid kísérték muzsikájukkal a Lédeci Hajnalkert Hagyományőrző Csoport műsorát, melyben a barslédeci táncokkal tarkított Hajnalégetés szokását, majd a műsor befejező részében pedig a zsérei csárdást adták elő.
A koloni Papatyka és a lédeci Hajnalkert tagjai a zenészek muzsikájára járt közös tánccal zárták a kultúrműsort.
A közönség elismerő, helyenként kitörő tapsa és őszinte szeretete felemelő érzésként hatott a hagyományőrzőkre és a zenészekre egyaránt. A taps elcsendesülésével a Pósfa zenekar egyből táncba hívogató muzsikára zendített, amivel megkezdődött a táncház.
A szervezők nagy örömére a nézőközönség táncolni vágyó része azonnal a táncparketten termett és Vág-Garam közi muzsikára ropta a táncot.
A táncház nagy részvétel mellett zoboralji, jókai és moldvai menettel folytatódott. A gyermekek és felnőttek is önfeledten kapcsolódtak be a táncok tanulásába, melyeket Dóczé Mónika és Reicher Richárd tanítottak a táncolni vágyóknak.
Sokan, kik beszélgetni, társalogni maradtak, a táncparkettet körbeülve nézték, hogy ki hogyan ügyeskedik a táncban. A Pósfa zenekar vezette táncház – ahogy azt egy lédeci lakos megjegyezte – felidézte a régi táncmulatságok hangulatát.
(Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »