Kr.e. 60-ban Caesar, Pompeius és Crassus létrehozta az első triumvirátust. Céljuk a senatus politikai meggyengítése, majd a légióikra támaszkodva saját uralmuk kialakítása volt. Ennek jegyében egy évvel később Caesart consullá választották.
Consuli éve letelte után Kr.e. 58-tól megkapta Gallia Cisalpina (a Pó völgyében), Illyria (a mai Horvátország Adria melletti területén), valamint Gallia Narbonensis (a mai Provence) tartományok kormányzói tisztét. E pozíciójában megtehette, hogy légiókat toborozzon, majd több évnyi háborúskodás után meghódította a mai Franciaország és Belgium területét, illetve részben a mai Hollandia és Svájc egy részét.
A területen élő gall törzsek sosem fogadták el a római uralmat. Róma egyre több adót, élelmet, katonát követelt a galloktól. Az avernus törzsből származó Vercingetorix Kr.e. 52-ben egyesítette a gall törzsek többségét és a vezetésével fellázadtak. A lázadás Alesia ostromában csúcsosodott ki.
Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznánk, nézzük meg kicsit közelebbről ki is volt a nagy hódító Caesar.
Caius Julius Caesar egy patrícius család gyermekeként született Kr.e. 100-ban. Apja praetori (a praeotor a consul helyettese, feladatai közé tartozott a városi rend fenntartása, illetve ezen belül a polgári és büntetőjogi ügyekben való bíráskodás) tisztségig vitte, nagynénje azonban a befolyásos politikus és hadvezér, Caius Marius felesége volt. Későbbi pályája során hivatkozott is a híres rokonra. Már 20 évesen megmutatta bátorságát a harctéren, Milétosz Kr. e. 80-as ostrománál végrehajtott hőstettéért kitüntetésben részesült, melynek révén bekerült a szenátusba.
– írta róla Suetonius a Caesarok élete című művében.
Már javában tartott a gall háború, amikor a triumvirátus feszültségektől addig sem mentes rendszere felbomlott.
Crassus haláláról előző írásunkban már szóltunk, előtte egy évvel meghalt Caesar lánya is, aki Pompeius felesége volt, a senatus ráadásul aktívan igyekezett a felek közti bizalmatlanságot tovább mélyíteni. Ezen kedvező körülményeket akarta Vercingetorix kihasználni, mikor elindította a rómaiak elleni felkelését. A felkelés kitörésekor Pompeius nem feledkezett meg egykori apósáról, két légióját is segítségére küldte.
– jegyezte fel Plutarkhosz.
A római légiók Alesia (ma Alise-Sainte-Reine, Franciaország, Dijon városától 50 kilométerre) városánál csaptak össze Vercingetorix hadaival. A település egy magas dombon feküdt, folyó vette körül. A gall sereg a városfalak előtt táborozott, 80 ezer gyalogos és 15 ezer lovas várta, hogy kitölthesse dühét, bosszút álljon a rómaiakon az elmúlt évek megaláztatásaiért.
Velük szemben Caesar 10, a korábbi harcokban megfáradt légióval, vagyis körülbelül 40 ezer nehézgyalogossal, valamint mintegy 10 ezer fős lovas és könnyű gyalogos segéderővel rendelkezett. A tapasztalt Caesar úgy vélte, felesleges egy kétes kimenetelű ütközetbe bocsátkoznia, inkább elzárja a gallokat a külvilágtól egy erődvonal kiépítésével és kiéhezteti. Seregét nyolc részre osztotta, és megerősített táborokban helyezte el a település körül.
A táborok között huszonhárom őrtornyot állíttatott fel, amelyeket éjjel-nappal őrség felügyelt. A gallok támadásaikkal igyekeztek a római erődítési munkákat megakadályozni, de ezt a rómaiakkal szövetséges germán lovasok visszaverték.
Vercingetorix ekkor úgy döntött, a saját csapdájába veszejti Caesart. Gyalogosaival behúzódott a város falai mögé. Lovasságának megparancsolta, törjön át a római vonalakon, szóródjanak szét egész Galliában, és mindenhol lázítsák fel, mozgósítsák a fegyverforgatásra alkalmas férfiakat.
Csakhogy ami sikerült sok száz évvel később Mátyás királynak, az nem sikerült a galloknak.
Caesar tudomást szerzett a terveikről, és villámgyorsan intézkedett. Elrendelte, hogy ne csak a város körül fejezzék be minél gyorsabban az erődítési munkálatokat, hanem még egy külső erődláncot is építsenek saját csapataik védelmére. Caesar művéből, az Emlékeztető feljegyzések a gall háborúról, melyben furcsa mód egyes szám harmadik személyben ír önmagáról, tudjuk, hogy milyen védőműveket építtetett. „Caesar a szökevényektől és a foglyoktól megtudta, hogyan intézkedett Vercingetorix, ezért a következő ostrommű-rendszer kiépítését határozta el. Mindenekelőtt húsz láb széles árkot ásatott, függőleges falakkal, hogy a feneke ugyanolyan széles legyen, mint fent a szája. Az összes többi ostromművet az ároktól négyszáz lábnyira vonatta vissza, mégpedig azért, mert túlságosan is nagy területet kellett átfognia, nemigen állíthatott katonákat az ostromvonal minden pontjára, s így akarta elejét venni, hogy erősebb ellenséges alakulatok éjszaka meglepetésszerűen előnyomulhassanak az ostromművekig, vagy napközben dárdazáporral áraszthassák el a munkálatokhoz kivezényelt egységeket. A négyszáz lábnyi köz után két tizenöt láb széles, egyforma mély árkot ásatott: közülük a belsőt, ott, ahol alacsonyan fekvő, lapályos vidéken haladt keresztül, a folyóból oda vezetett vízzel töltette meg. Mögötte földhányást, rajta falat húzatott; magasságuk elérte a tizenkét lábat. Az építményhez mellvédet és párkányt is csatolt, a földhányás és a mellvédek találkozásánál pedig hatalmas, előremeredő „szarvas”-okat helyezett el, hogy az ellenség ne mászhassa meg egykönnyen; végül a töltés egész hosszában, egymástól nyolcvan láb távolságra, tornyokat emelt.“
Az Alesia körül kialakított erődvonal 17 kilométernyi, a a római táborokat védő külső erődvonal pedig mintegy 20 kilométer hosszúságú volt.
Vercingetorix hívására özönlöttek a gallok, 250 ezer gyalogos és több ezernyi lovas érkezett meg Alesia falai alá. Egy dombon táboroztak le, majd megindultak a külső római védművek ellen, ugyanekkor a városban levő Vercingetorix is támadást indított.
Amíg a légiók gyalogsága az erődökön belül tartotta a falakat, addig a lovasság ki-ki tört, hogy megfutamítsa az ellenséges lovasokat.
Eleinte a gall lovasok között megbúvó íjász és dárdavető könnyűgyalogosok érzékeny veszteséget okoztak a római szolgálatban lévő a germán lovasoknak, a közelharcban azonban már nem vették hasznukat, és a gall lovasság fokozatosan teret vesztett. Az erődök védői is visszaverték a támadást. Másnap újra folytatódott az öldöklés, de a gall támadás ismét összeomlott.
Vercingetorix az újabb sikertelen nap után haditanácsot tartott, hogy megtalálják a római védművek leggyengébb pontját. Ez sikerült is, a várostól északnyugatra egy nagy domb terült el, amit két légió védett, de hatalmas kiterjedése miatt ezt nem tudták védművekkel ellátni. Az itt táborozó két légiót akarták a gallok megsemmisíteni. Másnap délben 60 ezer gall rontott a táborra, miközben az egész arcvonalon is megindultak a harcok. Már-már sikerült a dombot elfoglalniuk, mikor Caesar személyesen jelent meg embereivel, a lankadó légiósok vezérük látványától új erőre kaptak, és sikerült is a csata kimenetelét megfordítaniuk.
A felmentő gall sereg szétszéledt, az éhező város pedig megadta magát. Vercingetorix Caesar foglya lett, majd hat évnyi rabságot követően részt vehetett Caesar diadalmenetén. Utána már nem volt rá szükség, Caesar kivégeztette.
Caesar a már említett művében ezt írta a győzelemről:
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
