Decemberben Ukrajna végleg elzárhatja a gázcsapokat. A Gázművek dolgozik a pótmegoldáson, de drágulás mindenképp lesz

Decemberben Ukrajna végleg elzárhatja a gázcsapokat. A Gázművek dolgozik a pótmegoldáson, de drágulás mindenképp lesz

Közeleg az év vége, és vele jön egy nagyon fontos határidő. Az év végével lejár az orosz-ukrán gáztranzit-megállapodás, amit Kijev – a jelenlegi hivatalos álláspont szerint – nem akar meghosszabbítani. Bár vannak arra utaló jelek, hogy az ukránok a szerződés meg nem hosszabbításának emlegetésével inkább csak alkupozíciót építenek, a Szlovák Gázművek már készült a rosszabbik forgatókönyvre is. Bármi lesz is, a lakosság kénytelen lesz 2025-ben a földgáz drágulására berendezkedni.

A Szlovák Gázművek (SPP) nemrég jelentette be, hogy több szerződést is kötött nyugati beszállítókkal. Köztük volt a Shell, a BP, az Exxon Mobil, az RWE és az ENI. A leszerződött mennyiség képes lefedni az SPP ügyfélköre felének igényét. Az SPP uralja a szlovák piac 65 százalékát, vagyis a nyugati cégek a fogyasztók cirka harmadát tudnák ellátni földgázzal. Ez diverzifikációnak jó, az orosz gáz helyettesítéséhez viszont nagyon kevés.

A nyugatiakkal kötött szerződések már ma érvényben vannak, ám az így megvásárolt gáz sosem érkezik meg Szlovákiába, az SPP azonnal továbbértékesíti. A szerződéseket tehát kizárólag arra a legrosszabb eshetőségre kötötték, ha az ukránok tényleg elzárnák a gázcsapokat.

És nem véletlenül van így. Az orosz gáz jóval olcsóbb, mint a nyugati alternatíva, leginkább a tranzitdíjak miatt. Manapság nem divat felemlegetni, de Szlovákia jelentős tranzitbevételre tesz szert a Csehországba és Ausztriába továbbított földgáz után.

Tótágast áll a szlovák gázbeszerzés

Mivel a nyugati alternatívák nem fedik ki az ország teljes gázigényét, a Gázművek gőzerővel dolgozik az orosz gáz importjának fenntartásán.

Az SPP főigazgatója, Vojtech Ferencz a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy szeretnék fenntartani az orosz gáz importját az ukrajnai háború ellenére is, méghozzá azért, mert máskülönben jelentősen emelkedni fog az energiahordozó ára egész Közép-Európában.

Ferencz nemrég járt Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában, ahol a SOCAR nevű vállalattal tárgyalt, méghozzá egy áthidaló megoldásról.

A koncepció szerint a SOCAR szállítaná az orosz gázt Ukrajnán keresztül, így Kijevnek és Moszkvának nem lenne oka érintkezni egymással ebben a témában. Aztán az azeriek által szállított orosz gázt Szlováka határán átvenné az orosz Gazprom majd átadná a szlovák SPP-nek.

Ferencz azt is leszögezte, hogy folyamatosan tárgyalnak Kijevvel az orosz gáztranzit folytatásáról, annak ellenére, hogy az ukránok elutasítják az év végén lejáró szerződés meghosszabbítását.

Vannak azonban jelek, amelyek szerint még ezt sem lehet teljesen kizárni. Az ukránok 2019-ben is vonakodtak a megállapodástól, végül aláírták a hosszabbítást – igaz nem volt háború. Itt érdemes azonban kiemelni, hogy Denisz Smyhal ukrán miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfővel folytatott tárgyalásain tett arra utalást, hogy lehet szó a szerződés meghosszabbításáról. Ez úgy derült ki, hogy – ha hinni lehet a szlovák kormányfő elejtett mondatainak – Smyhal elfelejtett szólni Ficonak, hogy az információt szigorúan bizalmasként osztotta meg vele. Fico hazatérve pedig bejelentette, hogy a gáztranzit meg lesz oldva – később Kijev tiltakozása miatt visszakozott.

Hírdetés

Drágulás mindenképp lesz

Akár lesz egyezség, akár nem, a gáz ára emelkedni fog Szlovákiában, ezúttal a lakosságnak is. Az Árszabályozási Hivatal már elkezdte számolni az áramelés mértékét, a 2023. október 1. és 2024. június 30. közötti időszak árai alapján.

Eszerint átlagban 37,33 euróval fog emelkedni a gáz megawattórája. Emeljük ki, hogy az idei évre számolt emelkedéstől (68 euró) ez jóval elmarad. 

A gondot az okozza, hogy januártól már nem lesz állami kompenzációs támogatás, ami eddig védte a lakosságot az energiaválság, a szankciós politika és a háború gázárra gyakorolt negatív hatásaitól.

A kompenzációval a gáz megawattórája 25 euróval volt olcsóbb, mint a piaci ár.

Az áremelkedés és az állami támogatás megszűnésének együtt hatása miatt a földgáz ára cirka a felével fog emelkedni.

Jó hír azonban, hogy a földgáz ára csak egy része annak a cechnek, amit havonta fizetünk a szolgáltatónak. A végleges lakossági gázárból az energiahordozó ára „csak” 60 százalékot tesz ki, a maradék 40 százalékban egyéb tételek vannak.

Ezek közül a szállítási és disztribúciós díjak várhatóan már nem fognak változni, így

igen nagy valószínűséggel a jövő évben a lakossági földgáz végleges ára nagyjából 30 százalékkal fog emelkedni a jelenlegi árhoz képest.

Persze, a gáz felhasználásának mértékétől függően ez változhat:

Némiképp árnyalva a képet az Árszabályozási Hivatal vezetőjének legutóbbi nyilatkozatai alapján:

A D1-es kategóriában lévő átlagfogyasztó havi egy euróval, a D2-es kategóriában lévő havi 16 euróval fizet majd többet. A D3-asban lévőkre nagyobb teher hárul, esetükben havonta 38 eurós drágulás várható.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »