Családdal töltött minőségi idő – Edelényben tartották a Miskolci Egyházmegye családi napját

Családdal töltött minőségi idő – Edelényben tartották a Miskolci Egyházmegye családi napját

A Miskolci Egyházmegyében szinte minden évben július első hétvégéjén szervezik meg a családok találkozóját. Idén július 1-jén – a rendezvény tízéves történetében immár harmadik alkalommal – az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola biztosította a helyszínt.

A találkozó főszervezője, Szepesi Szilárd, az egyházmegye családpasztorációs bizottságának elnöke a regisztráción igyekezett mindenkit személyesen köszönteni. Mintegy húsz parókiáról körülbelül háromszázan vettek részt a nap kínálta számtalan programon.

A találkozó – a hagyományokat követve – idén is közös imádsággal, az Istenszülőhöz intézett imádsággal, Paraklisszal kezdődött, amelyet Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett.

A szertartáson Mária Erzsébetnél tett látogatását leíró szakasz hangzik el Szent Lukács evangéliumából (Lk 1,39-45). A főpásztor erre, illetve a másnapi Mária-ünnepre utalva a látogatás és a boldogság fogalmakra irányította a figyelmet köszöntőjében.

Az imádság után a gyermekek azonnal felfedező útra indultak az iskola különböző helyiségeibe.

Számos érdekes elfoglaltság várta őket: a tornatermekben asztalitenisz, falmászás, labdajátékok; az informatikatermekben robotok és más okoseszközök, selfibox; az udvaron érzékenyítő kerekesszékes akadálypálya, terápiás kutyusok, valamint ugrálóvár, óriás sakk és csúzlizda.

A süti illata az aulából az iskola gasztroműhelye felé vonzott sokakat.

Hírdetés

Béres Gáborné tisztelendő asszony irányítása mellett készültek a különböző sütemények, nyalókák, pillecukrok, sőt a tisztelendő asszony saját készítésű édességeit is meg lehetett kóstolni.

A családi nap idejére az Edelényi Kastélysziget is megnyitott, igazi időutazásnak lehettek részesei azok, akik két nagy csoportban a tárlatvezetéseken részt vettek.

A felnőttek számára Domján Mihály tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta, szomatodráma-játékvezető tartott előadást Minőségi idő a családban címmel.

Mivel és hogyan szerezhetünk örömet családtagjainknak, mi teszi őket boldoggá? Van-e ebben egyensúly, „kapok” is, vagy csak „adok”? Kap-e elég megbecsülést a feleség/anya vagy a férj/apa? – ezeket a kérdéseket boncolgatta gyakorlati példákon keresztül az előadó.

A családi napot a hagyományoknak megfelelően habparty zárta.

Jövőre Múcsonyban augusztus 6-án rendezik meg a centenáriumát ünneplő egyházmegye családi napját.

Szerző: Varga-Juhász Bernadett

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »