Brutális bírótámadás, felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot Törökországban

Brutális bírótámadás, felfüggesztették a labdarúgó-bajnokságot Törökországban

Az egyik klubelnöknek nem volt ínyére, hogy ellenfele a hosszabbításban egyenlített; ki is nyilvánította nemtetszését – ököllel a bíró arcán.

Az eset az 1-1-re végződött Ankaragücü-Rizespor meccsen történt. Faruk Koca, az Ankaragücü elnöke berohant a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, ahol többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, de állapota nem súlyos. Kocát, akinek szívproblémái vannak, ugyancsak kórházba vitték, de Ali Yerlikaya belügyminiszter jelezte, hogy a kezelés után őrizetbe veszik.

A klubelnök haragját az váltotta ki, hogy a Mocsi Attilát is foglalkoztató Rizespor a hosszabbítás hetedik percében egyenlített. A magyar védő ezen a meccsen nem volt ott a Rizespor keretében.

Hírdetés

A szövetség bejelentette, hogy határozatlan időre az összes bajnokságot felfüggesztik, és rendkívüli ülésen vitatják meg, mit tegyenek az erőszak ellen.

„Sajnálatos és szégyenletes, hogy a labdarúgásban ilyen történt” – mondta a Mehmet Buyukeksi, a szövetség elnöke.

Recip Erdogan török elnök szintén elítélte a támadást: „A sport békét és testvériséget jelent. A sport nem egyeztethető össze az erőszakkal. Soha nem engedjük meg, hogy erőszakra kerüljön sor a török sportban” – írta az X (korábban Twitter) közösségi médiában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »