A vonatok és a buszok menetrendjében is több változás várható – már csütörtöktől.
Március 15-én és a hosszú hétvégén a megszokottnál jóval nagyobb utasforgalom várható a tömegközlekedésben, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri az érintetteket, időben tervezzék meg utazásukat, és még az indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi és hétvégi közlekedési rendről.
A MÁV-csoport honlapján figyelmeztet: érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, adott esetben használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban.
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:
Az utasforgalom szempontjából frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei az általános hétvégéken szokásosnál több kocsival közlekednek.
A következő IC-vonatok a Déli pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak, illetve oda érkeznek:
A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik:
Az áruházak és bevásárlóközpontok március 15-én zárva tartanak, ezért az ezeket érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek. Az egyes települések közlekedését érintő változások ezen folyamatosan frissülő linken olvashatók.
Március 15-én a HÉV-járatok a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »