Boris Kollár elárulta, kivel kormányozna

Boris Kollár elárulta, kivel kormányozna

Boris Kollár (57), a Sme rodina és egyelőre a parlament elnöke elárulta, a szeptember 30-án esedékes előrehozott választások után kivel és milyen körülmények között lépne koalícióra.

Kollár a Nový čas című bulvárlapnak nyilatkozott egyebek mellett Romana Tabák távozásáról is. A leginkább a legszigorúbb természetvédelmi övezetben levő patakban fürdése miatt politikai emlékezetünkbe ívódó egykori teniszező távozott Kollár pártjából, mert nem értett egyet a MiG-29 vadászgépek Ukrajnába küldésével.

Hírdetés

A már széthullott koalíció toldozott-foldozott koalíciós szerződése e héten végképp érvényét veszti. Kollár elmondta, ettől függetlenül a nyári szünetig hátralevő két parlamenti ülésen olyan törvényjavaslatokat fognak támogatni, amelyek segítenek az embereknek, szociális területet érintenek, illetve arra is ügyelni fognak, hogy populista javaslatokkal nem lehessen szétverni a költségvetést.

Ami pedig a jövőt illeti, Boris Kollár azt is elárulta, kivel tudja elképzelni a közös kormányzást az előrehozott választásokat követően, abban az esetben, ha mozgalma bekerül a törvényhozásba.

A Sme rodinának három pontja van, a potenciális partnereknek ezeket kell teljesíteni. Első pont: bedolgozzák a Sme rodina programját a kormányprogramba. Második pont: a holokauszthoz, a Tiso-kormányhoz és a szlovák nemzeti felkeléshez való hozzáállás. A harmadik pont pedig annak a rögzítése, hogy Szlovákia helye Európában van. Aki tehát ezt teljesíti, az lehet Kollárék partnere, egyelőre senkit sem zárt ki az együttműködésből, bár úgy gondolja, Robert Fico nem az általa kijelölt háromszögben helyezkedik el.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »