Bontogatja szárnyait a tálib diplomácia

Kölcsönös kereskedelmük fellendítéséről és a határmenti feszültségek csökkentéséről állapodott meg Pakisztán és az afganisztáni tálib kormány, írja az al-Dzsazíra pánarab hírügynökség.. Bilaval Bhutto Zardari pakisztáni külügyminiszter és Amir Khan Muttaki, a tálibok által kinevezett afgán külügyminiszter vasárnap Iszlámábádban tárgyalt „őszintén és részletekbe menően” a kölcsönösen fontos ügyekben, ideértve a béke és biztonság kérdését, valamint a kereskedelmet. A két fél „megerősítette a folyamatos és gyakorlatias kötelezettségvállalás folytatására irányuló szándékát” – áll a közleményben.

A két fél kapcsolata az utóbbi időben még a legoptimistább értékelések szerint is hullámzó. Februárban lezárták a legnagyobb forgalmat bonyolító torkhami határátkelőt, ami miatt emberek, valamint élelmiszereket és alapvető cikkeket szállító teherautók rekedtek a határon. Miután egy pakisztáni küldöttség Kabulba utazott a válságról szóló tárgyalásokra, a határt egy hét után újra megnyitották, és megkezdődhetett Muttaki iszlámábádi látogatásának tervezése. Pakisztán az utóbbi időben aggodalmát fejezte ki a pakisztáni tálibok által országszerte elkövetett halálos támadások miatt. A pakisztáni tálibok vagy TTP egy független fegyveres csoport, amely szövetséges az afganisztáni tálibokkal, és beszámolók szerint a tálib vezetés menedéket is nyújt a TTP vezetőinek.

Hírdetés

Iszlámábád azt követelte a kabuli táliboktól, hogy tegyenek többet a Pakisztán-ellenes csoportok, például a pakisztáni tálibok megfékezése érdekében, amelyek az elmúlt hónapokban fokozták a pakisztáni biztonsági erők elleni támadásaikat. Szaad Muhammad védelmi szakértő, Pakisztán volt kabuli katonai attaséja úgy nyilatkozott, reménykedik a pozitív kimenetelben és abban, hogy a tálib kormány figyelembe veszi majd a pakisztáni aggodalmakat.

„Amikor Pakisztán februárban magas szintű küldöttséget küldött, azt láttuk, hogy az afgán területről kiinduló erőszakos támadások száma csökkent, ami azt mutatja, hogy az afgán kormány lépéseket tett” – mondta. Ha Afganisztán azt akarja, hogy más országok befektessenek és segítsenek javítani a társadalmi-gazdasági körülményein, akkor meg kell fogadnia ezeket a javaslatokat, és némi reformot kell végrehajtania a kormányzásában. – hangsúlyozta a szakértő.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »