Böjte Csaba a balatoni Csillagösvényen: Keressük a jótett lehetőségét, mint vadászkutya a prédát

Böjte Csaba a balatoni Csillagösvényen: Keressük a jótett lehetőségét, mint vadászkutya a prédát

A Magyar Örökség díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar július 9. és 15 között 11. alkalommal vesz részt a Balatoni Csillagösvény Missziós Körúton. Esténként különböző helyszíneken mutat be szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes a kórus zenei szolgálatával, akik ezt követően koncertet adnak. Július 11-én este a balatonfüredi Koloska-völgyi Csillagösvényre látogattunk el.

Balatonfüred fölött húzódik a Koloska-völgy, kincseket rejtve. Az elsőt azonnal megérezzük: az autó hőmérője 40 fokról perceken belül „lezuhan” egészen 33 fokig. Az erdei út végén csodálatos látvány fogad: patakpart, Kisjézus-szentély, fák lombjain átszűrődő fények.

Több száz ember gyűlt össze szabadtéri szentmisére a mesebeli környezetben, fotózkodnak Böjte Csabával, dedikáltatják a megvásárolt könyveket és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar CD-it.

A szentmise előtt néhány szót váltunk a ferences szerzetessel, aki elvezet a Gyermek Jézus szentélyéhez, és közben elmondja, hogy Erdélyben Szovátán, Sóvidéken a szegény iskolanővérek hozták létre az énekkart. „Azt látom, a közös éneklés, egy kórus nagyon komoly pedagógiai segédeszköz: a gyerekeket önuralomra, fegyelemre, igényességre tanítja. A nővérek sok évvel ezelőtt kaptak egy szép telket az Egyháztól, de nem volt pénz, hogy építsünk rá valamit. Mondtam nekik, hogy

Egy kedves ismerősünk, Varga Tamás úr szervezte meg, hogy Balaton-környéki településekre eljöjjünk. Én miséztem, a gyerekek énekeltek. Amit az emberek akartak, a gyerekek kötényébe belerakták. Az első évben kiöntöttük belőle az épület alapjait; a ház már készen áll.”

Böjte Csaba elmondja az is, hogy a Balatoni Csillagösvény Missziós Körút minden évben felölel valamilyen témát. „Volt, hogy a csíksomlyói Szűzanya-szoborral, Szent László-ereklyéjével vagy a Kisjézussal jöttünk el ide.” Idén Szent Ferenc ereklyéjét hozták el a 800. évfordulón, „egy darabocskát a ruhájából”.

A Koloska-völgy egyedülálló abból a szempontból, hogy egy Kisjézus-szentély fogadja a látogatókat.

„Sokan kérik, imádkozzak azért, hogy szülessen végre gyereke – folytatja Böjte Csaba. – Létrehoztunk itt egy szentélyt, ahol a zarándokok imádkozhatnak a gyerekeikért. Minden évben egy-két-három olyan kicsit keresztelek meg, akiknek a szülei itt könyörögték ki a kegyelmet, hogy megszülethessenek. A Csillagösvény körút során minden évben kijövünk imádkozni a Koloska-völgybe, a Gyermek Jézus szentélyébe.”

A ferences szerzetes az ünnepi szentmise elején is ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a családokat, érdeklődőket. „Pár éve az erdészek jóvoltából jött létre ez a kis ferences hely, ahová imádkozni járunk a gyermekeinkért, hogy megszülessenek, hogy sikerüljön olyan szépen és jól nevelni őket, mint ahogyan a Boldogságos Szűz Mária nevelte Szent Fiát.

Szent Benedek ünnepén az ő közbenjárását is kérjük, és Szent Ferenc atyáét is a gyerekeinkért, unokáinkért, megszületettekért és meg nem születettekért.”

A Szent Máté könyvéből vett evangéliumban, melyet Fodor János balatonfüredi plébános olvasott fel, arról hallottunk, hogy mindaz, aki elhagyja Jézusért otthonát és a földi dolgokat, százannyit kap és elnyeri majd az örök életet.

Böjte Csaba OFM szentbeszéde elején elmondta, a kilenc állomásból álló balatoni Csillagösvényen egy-egy Szent Ferenccel kapcsolatos gondolatot elmélkednek végig. Várpalotán a rendalapító istenkapcsolatáról, Balatonszentgyörgyön a munkához való viszonyáról volt szó, Keszthelyen Szent Ferenc közösségépítése került a középpontba. „Ma ebben a gyönyörű katedrálisban, ahol igazi márványoltárunk van, Szent Ferenc szegénységét, anyagi javakhoz való hozzáállását elmélkedjük végig.”

Böjte Csaba Jézus szavait idézte: „Ne gyűjtsetek a földön kincset!” A mai világban a szakemberek figyelmeztetnek a klímakatasztrófára, arra, hogy felemésztjük a környezetünket és elpazaroljuk az anyagi javainkat. Mi a megoldás?

Hírdetés

– magyarázta.

Jézus Krisztus nem elvenni akar, nem lemondást akar, azt szeretné, hogy magasabb értékeket tűzzünk ki magunk elé – hangsúlyozta a ferences szerzetes. – Jézus tudja, hogy az ember szeret kapni. Megtölti hallal a tanítványok hálóját. Péter azt mondja neki erre: „Távozz tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Jézus az emberek halászává teszi a tanítványokat, tehát nem elvesz tőlük, hanem többet, értékesebbet ad nekik. Ugyanígy a hamis mammonból minket is maradandó értékekre hív, melyeket a rozsda nem mar meg, a moly nem rág szét.

„Itt van egy anyuka öt gyerekkel, a kedves férjével. Most már a munkatársunk. 1994-ben pici gyerek volt, akkor fogadtuk be. Nem tudom, mennyit költöttünk rá, elvégezte a tanítóképzőt is. Azt a pénzt, ha megspóroltam volna, a rozsda szétrágta volna, de amit a »gyerekbőrbe« fektetünk, az kamatozik. Nézem a gyerekeit, és örvend a lelkem” – mondta Böjte Csaba, majd hozzátette: Merjünk jók lenni, jót tenni, szeretetben élni. Bízzunk a holnapban, fogjuk meg egymás kezét mosollyal, jó szóval, jó tanáccsal!

A ferences szerzetes rámutatott arra is, hogyan kell keresnünk az alkalmat a jócselekedetekre. „Olyanoknak kell lennetek, mint a vadászkutya, akinek jár az orra, keresi a prédát az erdőben, és ha megérzi, árkon-bokron keresztül megy, mert meg akarja kaparintani. Ugyanígy kell nekünk keresnünk, hol tehetnénk valami jót Isten dicsőségére, népének javára.”

Ezzel kapcsolatosan elmondott egy személyes történetet. „Ausztráliában voltam hosszú évekkel ezelőtt. Idősotthonban látogattuk a betegeket. Egy bácsi megfogta a kezem, hogy a gyerekeinkre hagyja a házát. 3-4 év múlva kaptam egy levelet a közjegyzőtől, hogy tényleg megörököltük a házat. Miután eladtuk, a kapott pénzből felépítettünk egy otthont, Erdély talán legszebb gyermekotthonát. Tizenvalahányan laknak Sándor bácsi hagyatékában, aki szép életet élt a feleségével, de nem született gyereke.

– biztatott Böjte Csaba.

Más példákat is hozott ennek bizonyítására: például a Koloska-völgyi oltár történetét, melyet az erdészek állítottak, vagy a gyermekkart alapító nővérek szeretettel teli tetteit, és a mai fiatalokban rejlő értékeket. „Az új generációk is tudnak figyelni. A focicsapatokban a sztárok nagy része 2000 után született. 90–100 percig nem veszik le a szemüket a labdáról. Csoboth Kevin bukovinai székely származású, a 100. percben rúgta a gólt – hozta a labdarúgó Európa-bajnokságból vett példát. –

A szentmise végén köszönetnyilvánítások következtek, elsőként Fodor János plébános, majd egy kórustag részéről.

Végül Böjte Csaba külön megköszönte az erdészeknek, hogy rendben tartják a szentélyt, gondoskodnak róla, és arra biztatott, hogy minél többen zarándokoljanak ide a gyermekeikért imádkozni.

A szentmise után koncertet adott a kórus. Felcsendült többek között Bárdos Lajos Angyaloknak királynéja és Hej, igazítsad című kórusműve, Karai József Estéli nótázása és Ugrótánca. A lányok egyénileg vagy csoportokban jobbágytelki, gyergyói, szovátai és gyimesi népdalokat énekeltek ritkán hallott, autentikus előadásmóddal, korukat meghazudtoló érett hangon. Műsorukat a régi székely himnusz és Giulio Caccini Ave Mariájája zárta. Az ifjúsági kart Nagy Éva Vera SSND (Boldogasszony iskolanővér), Czakó Gabriella karnagy, Lokodi Emőke és Sebestyén Dósa Eszter vezényelte, zongorán Lokodi Lehel kísért. 

A kórus minden koncertre más és más műsorral készül.

Lokodi Emőke kérdésünkre elmondta, az ötventagú Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar Szovátáról érkezett. A kórusba több faluból járnak a gyerekek. Hét közben szólampróbájuk van, míg szombatonként a Kodály Zoltán Népfőiskolán, a Marianum házban közös próbát tartanak.

A Csillagösvény Missziós Körút keretében nyolc helyszínen koncerteznek esténként. Délelőttönként próbálnak és különböző programokon vesznek részt, és természetesen mindennap jut idő fürdeni a Balatonban is. „Ma a gyerekek Tihanyba hajóztak, ahol levendulaszappant készítettek. A szállás Balatonfűzfőn van, az Öveges József-kollégiumban, amiért külön hálásak vagyunk.”

A kórus vezetői, Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella, mindketten elhivatott zenepedagógusok. „Hatéves voltam, amikor megismerkedtem velük; nagyon megszerettem a zenét általuk – folytatja Emőke –, így úgy döntöttem, hogy zenepedagógus leszek, ugyanúgy, mint a nővérem. Most mindketten velük együtt dolgozunk a népfőiskolán, teljes állásban.”

A kórus minden évben másnak gyűjt. Volt, hogy hátrányos helyzetben lévő kórustárs házfelújításába segítettek bele, középiskolás lányok iskoláztatását támogatták vagy a Népfőiskola fenntartását fedezték az adományokkal, de előfordult olyan is, hogy az egyik kórustag leukémiás osztálytársának ápolására gyűjtöttek. Idén a hátrányos helyzetű társak és ismerősök tanulmányait szeretnék segíteni – mondja Lokodi Emőke, egymás után sorolva a példákat arra, hogyan lehet valóban jól kincset gyűjteni a földön, hogy az az örök életre is megmaradjon.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »