Benedek Miklós, köszönjük a tüzet!

Benedek Miklós, köszönjük a tüzet!

Szörnyű napokat él át a magyar művészet, Ferdinandy György és Finta József után két napon belül elment a Nemzet Színésze, Benedek Miklós is. A híres apa árnyékában epizódszereplőként kezdte pályáját a Nemzetiben, élete második felében pedig inkább a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó fiát emlegették inkább.  Alig pár hónapja választották meg a Nemzet Színészének. A díj huszonéves történetében talán csak Gera Zoltán és Bitskey Tibor élvezhette ilyen rövid ideig a kollégák által odaítélt elismerést.

Pedig pár hónapja ismét összejött a legendás Hyppolit, a lakáj triásza, Szacsvay László, Molnár Piroska és Benedek Miklós. A Verebes István rendezte játékszíni előadás címszerepe mérföldkő volt a színész pályáján, ahogy a Budapest Orfeum létrehozása is szintén Szacsvayval és Császár Angelával. Nála kevesebben ismerték jobban a két világháború közötti időszakot, talán nem véletlen, hogy pályafutása során nem egy Heltai Jenő, Molnár Ferenc, László Miklós darabban játszott és többet, így utóbbi Illatszertár című keserédes vígjátékát meg is rendezte.

1965-ben Vallai (Valcz) Péterrel és Dévényi Tiborral közösen megnyerik a Ki Mit Tud? paródia kategóriáját, s innen már egyenes az út a színművészetire, ahol Szinetár Miklós osztályában végez, de sokáig nem találja a helyét. Both Béla, vagyis Bacsó Péter Bástya elvtársa a Nemzetibe viszi 1969-ben s ugyan ott tölt el viszonylag hosszú éveket, csak kisebb szerepekig jut.

Hírdetés

Egyik első kitörési pontként 1980-ban egy hamisítatlan angol figurát, P. Smith-t, a gyilkosságtól sem visszariadó angol műkereskedőt játssza Bujtor István Pogány Madonna című filmjében, s amikor 1983-ban többedmagával együtt alapítótagja lesz a Zsámbéki Gábor és Székely Gábor által létrehozott Katona József Színháznak, amely felvállalja a Budapest Orfeumot, s itt rendezheti meg Ivo Kusan Galócza című szörnyen fergeteges, bohózatba hajló, de mégis hiteles tragédiáját, amely a merőben más légkörhöz szokott Katona egyik legnagyobb sikerévé vált, s évekig tódultak rá a nézők. Később ugyan többször is megpróbálták sikerre vinni a darabot, de a darab máig várja az újabb felfedezőjét.

Ahogy egyik kritikusa írta róla: „Játékát kulturáltság, fegyelem, rendkívüli stílusérzék, fanyar humor, ironikus okosság jellemezte. Szerepeinek elmélyült, aprólékos kidolgozottsága sajátosan harmonizált személyiségével, külső megjelenésével”. A filmrendezők nem nagyon gondolkoztak benne a Pogány Madonna sikere után sem. Egyedül a Macskafogó című rajzfilmben tűnik fel jellegzetes hangja, még szerencse, hogy akkoriban aranykorát élte a rádió és a televízió is, így a nagyközönség is megismerhette.

Január 11-én már nem megy fel a függöny és máskor sem.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »