Bencsik András: Szeretet és összefogás

Nyár elején egy új sorozatot indítottunk el, aminek most értünk a végére, mert úgy véljük, ízelítőnek ennyi elég.

A polgári kormányzás idején helyzetbe került erős embereket mutattuk be sorban, e héten Kubatov Gábort. Azt kívántuk bizonyítani, hogy az Orbán-korszak sok markáns jellemzője közül az egyik figyelemre méltó jelenség az, hogy a miniszterelnök egy-egy izgalmas, embert próbáló feladat ellátását egy-egy arra alkalmas emberre bízza, aki ezt követően a lehető legnagyobb támogatást és döntési szabadságot élvezve igyekszik minél nagyobb eredményt elérni.

Merjünk nagyok lenni! – hangzott az első polgári kormányzás idején a jelszó, ami most visszaköszön. Kezdeményezésünkkel azt akartuk bemutatni, hogy a töretlen bizalom és támogatás a rátermett emberek teljesítményét és így a rájuk bízott terület eredményességét megsokszorozza. De még mennyire! Csodát képes tenni akár a gyengébb emberrel is. Az interneten kering egy párperces filmecske, ami az arra érzékenyekből képes pár könnyet is kisajtolni. Egy kisfiú, hazaérvén az iskolából, a mamájának egy levelet ad át, amit a tanító küldött. A mama elolvassa, pár másodpercig némán hallgat, majd leül a fiával szemben és szépen, komolyan felolvassa a levelet:

„Tisztelt Asszonyom! Az ön fia egy zseni. Iskolánkban azonban sajnos nincs olyan tanár, aki képes volna őt a megfelelő színvonalon oktatni, ezért arra kérem, tanítsa ön otthon a fiát…” Snitt. Évtizedek repülnek el. A felnőtt férfiú édesanyja hagyatékát rendezgeti, amikor kezébe kerül a levél. Olvasni kezdi: „Tisztelt Asszonyom! Az ön fia mentálisan beteg. Iskolánkban sajnos nem tudunk vele foglalkozni, ezért arra kérem, tanítsa ön otthon a fiát…” A felnőtt férfinak könnybe lábad a szeme édesanyja hősiessége láttán. A férfit Thomas Alva Edisonnak hívták és valóban mentálisan sérült volt gyerekkorában. És valóban édesanyja töretlen hitének és szeretetének köszönheti a modern ipari civilizáció, hogy a kor legnagyobb feltalálója lett.

Persze minden hasonlat sántít, de mégis van a két történetben párhuzam. A mentálisan sérült kisfiúnak esetünkben egy mentálisan sérült egész ország feleltethető meg, amelyet az elmúlt évszázadok csapásai megroppantottak, amely részben vagy egészben elveszítette hitét, amelynek rosszakarói ezerszer hányták a szemére, hogy árva, nincsenek sem rokonai, sem barátai, hogy irigy, kicsinyes, lelkesedése szalmaláng, egyébként pedig bűnös és rossz. Úgyhogy merjen csak kicsi lenni és így tovább.

De 2010-ben valami megváltozott. Vagyis korábban, már 2002-ben, az elveszített lehetőség fájdalmas katarzisakor. Akkor a szeretet és összefogás erőtere megváltoztatta az embereket. Nyolc év alatt nem múlt el maradéktalanul a betegség, de a gyógyulás vitathatatlanul elkezdődött. És 2010-ben a nagy innovációk korszaka elkezdődött. Ebben a korszakban rengeteg erős emberrel találkozni Magyarországon és a határokon túl, szerteszét. A számuk egyre nő. Ezek az emberek a maguk körén belül szokatlanul nagy teljesítményre képesek, és ezek a teljesítmények jótékony hatással vannak a környezetre.

Nem tudtunk és nem is akartunk mindenkit bemutatni, hiszen a jóból is megárt a sok. Az kívántuk érzékeltetni, hogy a XXI. században a magyarság megtalálta a megoldást az európai civilizáció válságára, bár ezt még maga is alig hiszi: a szeretet és összefogás erejét. Ami az élet minden területén nagy eredményekkel ajándékoz meg bennünket.

Bencsik András – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »