A svédországi Uppsalában három migráns élőben közvetítette a neten, ahogy megerőszakol egy svéd lányt.
Ennyi lenne a hír. És természetesen a hír után érkezik az elemi felháborodás, jönnek a kommentek, hogy ki mit is csinálna ezzel a három állattal (igen, én is megölném mindegyiket), de tudjuk, mindez nagyjából három napig tart. Három nap elteltével már feledésbe merül az Uppsalában nyilvánosan megerőszakolt svéd lány esete, hiszen annyi új érdekesség fog történni, annyi izgi dolog, celebekről fog kiderülni valami fontos, lélekkufár, szemmel láthatólag megőrült pártelnök szelfizik a nyitott klotyó előtt a feleségével, és ki tudja, három nap alatt mit fognak elkövetni ismét migránsok valahol, valahol Európában.
Ebben a beteg, ocsmány világban végzetesen jelen idejűvé vált az ember, úgyhogy a svéd lány esete sem tarthat számot huzamosabb figyelemre.
Ebben a beteg, ocsmány világban végzetesen jelen idejűvé vált az ember, úgyhogy a svéd lány esete sem tarthat számot huzamosabb figyelemre.
Ugyanis ebben a borzalomban több van, mint egyszerű borzalom. Több ez, mint három ránk szabadított muszlim állat szokásos rémtette. Ez ugyanis üzenet. Éppen olyan üzenet, mint egy jól megtervezett és megszervezett terrorcselekmény.
A terror lényege, attribútuma is a nyilvánosság. Ha a terror után nem derül ki azonnal, hogy ki volt az elkövető, és melyik szervezet vállalja magára a halált, akkor a dolog maga válik értelmetlenné. A halálnak, a szenvedésnek üzenetté kell válnia, kötni kell valahová, valakihez, kötni kell egy eszméhez, másképpen felesleges az egész.
Az Európára szabadított horda eddig is erőszakolta az európai lányokat és asszonyokat, szerteszéjjel, mindenfelé, Finnországtól Itáliáig. S miközben Európa-szerte szorultak tehetetlenül ökölbe a kezek, Európa-szerte magyarázatokkal álltak elő mindazok, akik ennek az elviselhetetlen állapotnak a legfőbb bűnösei. (Igen, miután kitakarítottuk végre Európából ezt a mocskot, sort kell majd kerítenünk arra is, hogy felelősségre vonjuk a mocsok behordóit, szétkenőit, gyámolítóit is, méghozzá szigorúan és alaposan!)
Az Európára szabadított horda eddig is erőszakolta az európai lányokat és asszonyokat, szerteszéjjel, mindenfelé, Finnországtól Itáliáig. S miközben Európa-szerte szorultak tehetetlenül ökölbe a kezek, Európa-szerte magyarázatokkal álltak elő mindazok, akik ennek az elviselhetetlen állapotnak a legfőbb bűnösei. (Igen, miután kitakarítottuk végre Európából ezt a mocskot, sort kell majd kerítenünk arra is, hogy felelősségre vonjuk a mocsok behordóit, szétkenőit, gyámolítóit is, méghozzá szigorúan és alaposan!)
Tehát volt időnk hozzászokni ahhoz, hogy megerőszakolják a lányainkat és asszonyainkat, és a magyarázatokat is készen tálalták nekünk a mocskoknál is rosszabb mocskok. De ez az uppsalai eset más. Ez nem erőszak, hanem a terror egy új formája. Uppsalában, abban a rettenetes szobában nem az erőszaktevés volt a lényeg. Az erőszak csak az eszköz volt, az üzenet, amelyet célba akartak juttatni.
Ez az üzenet. Ez a terror. Ez Uppsala.
És ettől kezdve már nem az a kérdés, hogy meddig tűrjük el mindezt, hanem az, hogy tényleg leigázottak vagyunk-e?
Azt remélem, nem vagyunk azok.
Igaz, hogy pontosan úgy viselkedünk, pontosan olyan akarattalan, nyomorult, lótuszzabáló zombiként viselkedünk, de mégis, muszáj hinnem, hogy fel fogunk támadni. Hogy Európa feltámad, magához tér, és megmutatja, hogy nem igázták le. Még nem.
Igaz, ha a demográfiai helyzet olyan marad, amilyen most, akkor Európának, az európai embernek és civilizációnak így is, úgy is vége van. Csak idő kérdése, ugyanis egyszerűen kihalunk. Tehát az első és legfontosabb kérdés, vajon hajlandó-e az európai ember a fajfenntartásra, ami mégis csak
Igaz, ha a demográfiai helyzet olyan marad, amilyen most, akkor Európának, az európai embernek és civilizációnak így is, úgy is vége van. Csak idő kérdése, ugyanis egyszerűen kihalunk. Tehát az első és legfontosabb kérdés, vajon hajlandó-e az európai ember a fajfenntartásra, ami mégis csak
Igen, éppen ezzel érkezünk el a másik alapösztönhöz, ami nélkül nincsen élet: az önfenntartás ösztönéhez. Igen, az a kérdés, vajon addig is, ameddig visszaszerezzük a fajfenntartás ösztönét, megtartjuk-e legalább az önfenntartás ösztönét?
Uppsala ezt a kérdést veti fel, mindennél élesebben, hogy vissza tudunk-e élő, egyenes adásban üzenni ezeknek az állatoknak, hogy nem, még nem vagyunk leigázva. Élő, egyenes adásban, azon a nyelven, amit ezek is megértenek. És amitől végre elkezdenek rettegni…
Bayer Zsolt – http://www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
