Mostan színes tinták helyett eszdéeszes béljósok elveiről álmodom…
Legszebb a Heller (pedig csak kicsit sárga). Azt mondja ő, hogy bizony össze kell fogni a Jobbikkal. Ezért, azért, amazért. Erre még visszatérünk.
Most maradjunk a sovány, kicsontozott ténynél: Heller szerint igenis össze kell fogni a Jobbikkal. E sovány, kicsontozott tény mellé tegyük oda a pultra a frissebbet: a Jobbik-frakció javaslatára úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy elviszik a Szent István parkból Lukács György szobrát.
E két hír bizony találkozott a végtelenben, és nem a kalapjukat vették le, hanem a bugyijukat, és egymásnak is estek. Heller Ágnes és az eszdéeszes béljósok java Lukács köpönyegéből bújt elő.
Mi több: ők mindannyian Lukács György avatárjai. Ha nem lett volna Lukács György, akkor kevesebb hulla lett volna történelmünk egy adott szakaszában, és nem lennének eszdéeszes béljósok. Ebből is látszik, mennyivel jobb lett volna, ha nem lett volna… Ha elviszik Lukács György szobrát a Szent István parkból, Lipócia szíve közepéből, akkor az eszdéeszes béljósokat viszik el.
Összeomlóban van a létező világok legjobbika, Pangloss mester is elővette mindig készenlétben tartott bőröndjét, és lassan indul. De hová? Már nincsen hová indulni! Odaát ugyanis a Trump van!
És akkor? Akkor itthon kell maradni, és össze kell fogni a Jobbikkal. Jön a Jobbik-krampusz, éppen most adott fel képeslapot a Slomónak, meg odakötötte az egyre hülyébben néző szavazóbázisának orrára, hogy „Irgumburgum! Hát ha egyszer be kell fogadni a kvóta szerinti migránst, akkor be kell fogadni, akár szegény, akár gazdag!”, közben persze a háta mögött ráfonta a Jobbik-krampusz a középső ujját a mutatóujjára, így jelezvén, hogy nem ér a neve, mert káposzta a feje (mi már régen mondtuk!), így jön a Jobbik-krampusz, belegyömöszöli nagy zsákjába a Lukács György szobrát, és mellé gyömöszöli az összes avatárját.
Kikandikál a Jobbik-krampusz nagy zsákjából a Heller, a Haraszti, a Konrád meg a Kőszeg. (Ők egyébként testvérek, most buktak le, ahogy elmúlt az idő, már nem tudják titkolni, annyira egyformák lettek mindannyian. Létezik, hogy ilyen nagy természetű ember volt Lukács György?) Kornis Mihály is a testvérük, ő valószínűleg a Heller ikertesója, legalábbis így ránézésre, de ő nem ült be a nagy zsákba, ő egyre kétségbeesettebben és egyre fáradtabban kapaszkodik a Heller nagy batyuból kilógó kezébe, és azt sikítja, hogy „Ha csak a Jobbikkal való összefogás és a halál között lehet választani, akkor én a halált választom!” – ami nem tűnik vállalhatatlanabb választásnak, mint Ági nénié.
Hogy ez most egy danse macabre vagy a Hörömpő Cirkusz bevonulása a Szorgalmas Idióták Nagy Csarnokába – nos, ez ebben a pillanatban még nem látható kristálytisztán. Most még csak az látható kristálytisztán, hogy már semmi nem számít. Nem számít Lukács György, a genezis, nem számít Lipócia szíve közepe, de nem számít az észak-borsodi hardcore Jobbik-szavazó sem a naftalinos gárdamellényével – csak egy dolog számít:
Az Orbánt le kell váltani!
Mert a Demokratikus Charta megalakulása óta csak ez számít. Lukács György avatárjai akkor éppen azokkal a komcsikkal fogtak össze az első szabadon választott kormány ellen, akiknek állítólag ők voltak a legkövetkezetesebb, legkeményebb ellenfelei.
És mert Orbán kimaradt abból a nagyszabású, rothadt dzsemboriból, hát egy csapásra ő lett Ralph A legyek urából. (Aki nem olvasta, ne habozzon!)
Most ez a pillanatnyi állás: Lipócia szíve közepében, Lukács György szobrának hűlt helyén kellene találkoznia az északborsodi, gárdamellényes Jobbik-szavazónak a Demokratikus Charta Ági néni vezette maradékával, és letolt bugyival egymásnak kellene esniük, hogy Orbán ne legyen.
Jó buli lesz. Én az első sorba kérek jegyet.
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
