Banális hiba csúszhatott a "váróterem" rendszerébe, ha ön is regisztrált, nézze meg, minden rendben van-e

Banális hiba csúszhatott a "váróterem" rendszerébe, ha ön is regisztrált, nézze meg, minden rendben van-e

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának szakemberei azt ajánlják, ha már bejelentkeztünk, a vakcinációs program várószoba-rendszerébe, nézzük meg, vajon minden rendben van-e a regisztrációnkkal ugyanis becsúszott egy „kisebb” hiba.

A várószoba-rendszer, amely több mint egy hete működik már, nem indult zökkenőmentesen. Óriási tumultus, lefagyó rendszer, dühös felhasználók jellemezték az első 24 órát, s most pénteken újabb probléma akadt. Az NCZI szakemberei jelezték, hogy a rendszer indulását követő első néhány órában a regisztráció során gyakran előfordult,

hogy a weboldalnak nem sikerült „pontosan feldolgoznia az információkat”.

Ez a kissé ködös megfogalmazás tulajdonképpen annyit jelent, írta meg a DenníkN, hogy, aki a regisztráció során több oltóközpontot is megjelölt, márpedig miért ne tette volna, azt csak a sorban legelsőre regisztrálta be a rendszer, 

az összes többire nem!

Hírdetés

Ez azt jelenti, hogy a rendszer csak egyetlen oltóközpont várótermébe helyezte el az érdeklődőt, így hatványozottan csökkentek az esélyei arra, hogy a lehető leghamarabb vakcinához jusson. A rendszerszintű hiba az NCZI szóvivője, Veronika Bauch szerint mintegy harmincezer embert érint. A szóvivő szerint „mindössze harmincezer” embert érint a probléma, amelyre néhány nappal a rendszer indulása után rá is jöttek az illetékesek.

Bacuh azt állítja, a hibát azóta elhárították, a később regisztrálókat már nem érintette ez a furcsa baki. 

A szóvivő mindenkinek azt ajánlja, biztos, ami biztos alapon inkább ellenőrizze le saját regisztrációját, nézze meg, hogy a megjelölt összes oltóközpont ott van-e a listában. A vakcinacia.nczisk.sk/ oldalon keresztül, beütve azt a PIN-kódot, amelyet a regisztrációnál kaptunk, könnyen leellenőrizhető, hány oltóközpontban vagyunk fenn a várólistán. Az illetékesek szerint, ha valaki hasonló hibát tapasztal, pluszban nyugodtan megjelölhet más oltóközpontokat is.

Néhány nappal ezelőtt portálunk is beszámolt róla, hogy néhány embernek, aki első adagként az AstraZeneca vakcináját kapta meg, másodikra a Pfizer vakcináját akarták beadni. A hiba sok esetben csak az oltóközpontban derült ki, innen minden esetben hazaküldték az illetőket. Az NCZI akkor az adatbázisok „mozgatásával” magyarázta a furcsa rendellenességet.

Tavaly ősszel, még az előző vezetés alatt (Peter Bieliket az év elején elbocsátották az igazgatói székből, helyét Róbert Suja vette át) 390 ezer(!), tesztelésen részt vett szlovák állampolgár személyes adatai szivárogtak ki – emlékeztetett a DenníkN.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »