Az idő eddig is minket igazolt. És most arra figyelmezetetünk, hogy Orosz Örs meg akarja vezetni a választóit

Az idő eddig is minket igazolt. És most arra figyelmezetetünk, hogy Orosz Örs meg akarja vezetni a választóit

Zajlik az élet. Kirobbant egy (újabb) konfliktus egy politikus és egy újságíró között. Orosz Örs lényegében azzal indította EP-választási kampányát, hogy lenemzetárulózott egy egész szerkesztőséget. Méghozzá egy következetesen magyar, nemzeti-konzervatív, békepárti szerkesztőséget. Mert ő megteheti. Mert ő százezer eurós projektekben mozog. Mert egyes cégek, amelyek hozzá kötődnek, nagypolitikai színrelépése óta megsokszorozták forgalmukat. Mert sok ismerőse van, meg követője a facebookon. Mert határon innen és túl is vannak mögötte magasbeosztású személyek. Amit azonban az Orosz-félék elfelejtenek, hogy az indulat és lelkesedés nem időtálló dolgok. A lényegen nem változtatnak. És hogy mi a lényeg?

Kezdjük talán ott, hogy Király Zsolt került az áljobboldali kitartottak kereszttüzébe. Azért, mert nem szimpatikus. Mert keményen beleáll a vitába. Egyesek számára visszatetsző a stílusa. De főleg, mert képes felismerni és lerombolni a politikusok légvárait, amit a választók megvezetésére építenek, és amihez sok más felvidéki magyar újságíró korábban bőszen asszisztált.

Újra elismétlem, hogy az újságíró nem azért van, hogy kedveljék a politikusok. Feltéve, hogy az olvasóiért, és nem csak saját kapcsolati tőkéjéért dolgozik.

Király Zsolt és a Körkép.sk figyelmeztettek először és egyedüliként arra, hogy az Összefogás céljai visszaüthetnek a közösségre. Elsőként és egyedüliként figyelmeztettünk arra, hogy a nagy egységesülés a Most-Híddal 2020-ban csúfos és káros véget fog érni, és azt is megjósoltuk, hogy miért és hogyan. És lehet szeretni, vagy nem szeretni Király Zsolt és a Körkép stílusát, az idő minket igazolt.

És ne mondja nekem senki, hogy nem volt feltűnő, ahogy Mózes Szabolcs és Orosz Örs az ellenzéki, progresszív oldalra akarta tolni a Magyar Szövetséget. Kimentek tüntetni az egész Magyar Szövetség nevében. Meg lehet nézni, hogyan lobognak ma azokon a tüntetéseken a szivárványos zászlók. És ma már Ivan Korčokról szól a megmozdulás – nem a jogállamiságról, ahogy azt Oroszék állították.

A Körkép.sk most arra figyelmeztet, hogy a felvidéki magyar közösség számára nem világos identitású politikusok ténykednek a Magyar Szövetségben, akiknek minimum azt fel lehet róni, hogy szándékosan ködösítik hozzáállásukat bizonyos témákban. Ez pedig veszélyes, mert a magyar közösség számára vannak olyan területek, ahol nincs helye kettősbeszédnek. Ilyen a háború, a magyarellenes, revíziós hangulatot keltő progresszívekkel való viszony és az iskolákat fenyegető szivárványos ideológia.

Hírdetés

Orosz Örs, aki VALÓBAN szelfizett a progresszív Ódor Lajossal, és akinek munkásságát minimum szavakban Világi Oszkár is VALÓBAN támogatja, minket hazugsággal vádol. És most mindenki, akit a Körkép.sk puszta léte is irritál, mert nem félünk lerombolni a csalfa politikai légvárakat, nekünk rontott.

De ez is el fog múlni, és Orosz rá fog jönni, hogy az EP-választási kampányt nem lehet dühkezelési problémák enyhítésére használni. Csinálhat akármennyi videót, kaphat a haverjaitól akármennyi lájkot a facebookon, a lényeg akkor is az marad, hogy a legtöbb, amit EP-választási programjáról el tudott mondani, hogy gyűlöli Király Zsoltot, és politikai céljává tette a Körkép.sk megsemmisítését. És ennél többre neki nem futotta a nagypolitikában.

A lényeg az, hogy Orosz Örs nem cáfolta meg Király Zsolt egyetlen korábbi állítását sem. Nem árulta el, hogy milyen kapcsolat fűzi Ódor Lajoshoz, nem mondta el, mi a véleménye a háborúról, Ukrajna támogatásáról. Ha lettek volna válaszai, elmondta volna. Ha nem a Körképnek, hát másnak. De nincsenek vállalható válaszai, és ezt leplezendő cirkuszt csinált a Magyar Szövetség sajtótájékoztatóján.

Azok, akik megelégszenek Orosz Örs társaságával, továbbra is gyűlölhetik a Körképet. Akik viszont azt szeretnék, hogy a magyar politikusok többet akarjanak elérni a mi javunkra, mint amit eddig, azok kövessék a munkánkat. Akik úgy vélik, hogy a felvidéki magyar politikusoknak mesterkélt légvárak helyett konkrét eredményekért kellene dolgoznia, azoknak szól a Körkép.

A végére még egy összefüggés. Orosz Örs rengeteg jó projekthez adta a nevét. Vannak köztük komoly beruházások is. A kérdésem az, hogy amikor majd választania kell egy éveken át dédelgetett projekt finanszírozása és a magyar közösség politikai érdekei között, melyik mellett fog dönteni?

Komjáthy Lóránt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »