Orbán Viktor miniszterelnök (bal2) nemzetközi sajtótájékoztatót tart a magyar soros elnökség programjáról az Európai Parlament strasbourgi épületében 2024. október 8-án. Mellette Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke (bal3) és Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke (bal). MTI/Purger Tamás
Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón.
A kormányfő azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt.
Kifejtette, Ukrajnában, Európában dúl egy háború, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, amelyeknek érezni a hatásait, következményeit. Minden nemzetközi konfliktus ma az eszkaláció veszélyével fenyeget – tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a biztonsági fenyegetések pedig a schengeni térség megbénulásával és szétesésével fenyegetnek.
Mindeközben az EU folyamatosan veszít globális versenyképességéből – mondta.
Schengeni csúcstalálkozót a migráció kezelésére
A magyar EU-elnökség javasolja, hogy vezessék be a schengeni csúcstalálkozók rendszerét a migráció kezelésére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón kedden Strasbourgban.
Orbán Viktor miniszterelnök (bal2) nemzetközi sajtótájékoztatót tart a magyar soros elnökség programjáról az Európai Parlament strasbourgi épületében 2024. október 8-án. Mellette Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke (bal3) és Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke (bal). MTI/Purger Tamás
A miniszterelnök hangsúlyozta: miután az EU-nak nincs közös sikeres migrációs politikája, a tagállamok egyenként próbálják megvédeni magukat.
Ezek az egyéni próbálkozások azonban szét fogják verni a schengeni rendszert, így helyettük „egy nagy közös döntésre van szükségünk”.
Orbán Viktor közölte: a magyar elnökség javasolja, hogy az eurózónához tartozó országok csúcstalálkozóinak mintájára a schengeni zónához tartozó országok vezetői rendszeresen üljenek össze, és ahogy az eurót menedzselik, ugyanúgy menedzseljék közösen a schengeni határokat is a legmagasabb politikai szinten.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »