Tizedik alkalommal adták át a Háromszék Kultúrájáért Díjat – a megyei életműdíjat – a magyar kultúra napján, szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a református Vártemplomban. Rendhagyó módon idén két elismerést ítéltek oda, egyiket posztumusz a nemrég elhunyt Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója munkájának értékeléseként, a másikat Vetró-Bodoni András kézdivásárhelyi szobrászművész vette át. Egy-egy kis portréfilmet is levetítettek Vargyasi Levente rendezésében. A rendezvényen ünnepi műsort adott az idén 50 éves Vox Humana Kamarakórus.
Himnuszunk születésének dátumán – január 22-én – 1989 óta ünnepeljük nemzetünk nyelvét, a kultúránkat, amely által a világ bármely táján egységesen lehetünk önazonosak, magyarok. Nemcsak kultúránk, hanem közösségünk ünnepe is ez, megtartó erő – mondotta köszöntőjében a rendezvény műsorvezetője, Szabó Aba, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tizenkettedikes diákja.
Dénes Előd vártemplomi lelkipásztor hívó szavára az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. A házigazda emlékeztetett, e felújított Vártemplom felszentelésekor, tavaly azt ígérték, nemcsak istentiszteletre, hanem kulturális rendezvényekre is fogják használni a hajlékot. A 199 évvel ezelőtt született Himnusz nem véletlenül kezdődik így: Isten áldd meg a magyart, mert Kölcsey Ferenc a nemzet zivataros évszázadában tudta, mennyire szükségünk van Isten áldására, mondotta a lelkész, aki kívánta, őrizzen meg, áldjon meg a Jóisten, adjon jókedvet, mert a balsors mindig múlandó, és Isten elhozza a víg esztendőket.
A Vox Humana Kamarakórus ünnepi műsora
Majd méltatta az idén 50 éves Vox Humana Kamarakórust, melynek 2013-ig Szilágyi Zsolt volt a karnagya. Felemlítette, amikor az együttest 1982-ben, olaszországi kórusversenyen való részvétele idején fogadta II. János Pál pápa, magyarul köszöntötte őket, s ezt mondta nekik: Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni. Apostoli áldásom rátok! Az áldás elkísérte őket máig, mondotta Dénes Előd, s kívánta még ötven évig énekeljenek. Ezt követően a Szilágyi Zsolt Herbert vezette kórus előadta műsora első részét.
Kellenek lámpásemberek
Erős kulturális zajban nagyon kellenek azok a lámpásemberek, akiknek van erejük, energiájuk arra, hogy a maguk tehetségének kibontása mellett felkarolják, inspirálják a többi tehetséget, segítsenek szárba szökkenni, kivirágozni – mondotta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében. Az ilyen emberek nemcsak alkotnak, nemcsak utat mutatnak, értéket mentenek, szellemi kincseket fedeznek fel, hanem alakítják, formálják, gazdagítják, provokálják, ösztönzik azt a sajátos kulturális erőteret, ami Székelyföldre jellemző. A Háromszék kultúrájáért-díjat tizedik alkalommal adják át. Az a céljuk, hogy olyan háromszéki személyiségeket hozzanak a figyelem középpontjába, akik több évtizeden keresztül meghatározták a térség kulturális életét, akik szakmaiságukkal, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal egész közösségünket szolgálták – mondotta a szónok.
Néhai Deák Gyula – egy-egy portréfilmet is levetítettek a gálán a két kitüntetettről
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes nemrég elhunyt vezetőjének életpályája a tanúságtétel arra, hogy a kitartó építkezés, a művészi meg nem alkuvás, a hagyomány és megújulás szinergiája, a tehetségek felkarolása és a keretek megteremtése együttesen hozhatta létre azt a csodát, amit ma Háromszék Táncegyüttesnek nevezünk – hangsúlyozta a tanácselnök.
Vetró-Bodoni András szobrászművész egyéni alkotó, mégis önmagában egy intézmény is, fontos szerepet tölt be a kézdivásárhelyi művészeti oktatásban, a város és a művészeti életében – mondotta Tamás Sándor, s volt tanítványaként kissé személyesebbre fogta a szót –: „olyan tanítómesterünk, aki nagy hatással volt ránk, szárnyainkat bontogató kamaszokra. Derűs nyugodtságával, már a puszta jelenlétével is életleckéket adott, egyengette látásmódunkat. Jelenléte olyan volt számunkra, mint egy friss szellő, amely leporolta a vidéki kultúrát, izgalmas kortárs gondolatiságot, vagányságot, merész látásmódot hozva Háromszékre.”
Vetró-Bodoni András szobrászművész
Nemzedékek nőttek fel Vetró-tanítványként, nemzedékek nőttek fel a Háromszék táncegyüttes nézőiként, és bár nem azonos a tevékenységi terület, mégis meghatározó az egyszerre jelenlevő értékközpontúság és megújulni tudás, amely Székelyföld kulturális erejét adja. A magyar kultúra napja kiváló alkalom megköszönni művészeink, alkotóink munkáját, jelenlétét, hiszen ők tehetségükkel táplálják, alakítják közösségünk életerejét, jelentett ki az elöljáró, aki így zárta szavait: Isten óvja a magyar kultúrát! Isten óvja Székelyföldet!
Deák Gyula méltatása
A Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus által írt, Deák Gyulát méltató sorokat Imreh István, Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója olvasta fel:
Deák Gyula fiatalon, a kolozsvári Táncházban megtalálta azt az utat, amit az utolsó pillanatig következetesen végigjárt, a népzene-néptánc szeretetét és szolgálatát, a népi kultúra közösségformáló erejébe vetett hitet. (…) A regnáló hatalom tiltása ellenére nemcsak táncházakat szervezett, hanem népviselet-kiállítást, népzenei- és táncgyűjtéseket is. Emlékezetes és ma már rendkívül értékes az általa szervezett 1989. évi júliusi palatkai és a decemberi gyimesi gyűjtés.
Neki köszönhetően a Háromszék Táncegyüttes első 30 éve kivételesen alakult, az összes nehézség, akadály ellenére a repertoár, a koreográfiák, előadások sokszínűsége és színvonala bizonyítja, nem hiába dolgozott! Több, emlékezetes, nagy sikerű előadás született, a hagyományos folklórműsoroktól kezdve a táncszínházi előadásokig, melyek közül felsorolt néhányat: Ábel, Váróterem, Vérnász, Csávási ballada, Böjttől böjtig, Száz évig, A banda, Tékozló fiú, Gábor Áron, Erdély-menyegző, Mundruc vagy a Vágják az erdei utat… Ezen produkciókkal, koreográfiákkal az erdélyi hivatásos néptáncművészetben sajátos, kiemelt helyet biztosított magának a Háromszék.
A díjat Deák Gyula özvegye, Péterffy Csilla vette át
Az igazgatói teendők mellett 1992-ben megalapította a népzene- és néptáncmozgalmat támogató Lajtha László Alapítványt, mely számos rangos esemény szervezője volt. 2005 és 2020 között a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöki tisztségét is betöltötte. (…) A kolozsvári Táncháztól kezdve az utolsó pillanatig a kultúra, a népzene, néptánc, a művészet területén tevékenykedett, szervezett, létrehozott és így alkotott.
A posztumusz díjat Deák Gyula özvegye, Péterffy Csilla vette át. Annyit mondott, az a szomorú, hogy ő veszi át a díjat, amit Gyuszinak kellett volna átvennie 20 év múlva.
Vetró András elismerése
Vetró András szobrászművészt egykori tanítványa, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója laudálta. Kedves Mesterként szólította, s jelezte, jövőre lesz 50 éve, hogy ismeri. Elmondta, a kolozsvári képzőművészeti főiskola szobrászati szakának elvégzése után feleségével, immár néhai Bodoni Zsuzsával 1973-ban jött Kézdivásárhelyre, azóta is itt él és alkot. Nyugdíjazásáig rajzot és mintázást tanított a Nagy Mózes Elméleti Líceum képzőművészeti osztályaiban. A házaspár szakmai felkészültsége és a tanári kvalitásuk mellett fiatalos mentalitást és új attitűdöt hozott magával a nagyvárosból. Nemcsak munkásságukkal, hanem életvitelükkel is jó példát mutattak. A család és a tanítás mellett jutott idő a saját elképzelésű és a megrendelésre készülő szobrok, grafikák megalkotására is. Jutott idő tárlatokat szervezni, a népszínház előadásaiban szerepelni, majd a rendszerváltás után hagyományőrző honvédként aktiválni, és dolgozni, működni szakadatlanul.
Tamás Sándor, Vetró András, Vargha Mihály
Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben készülnek. Számos kiállítás résztvevője. Erdély-szerte számos emlékplakettet, dombormű és köztéri szobor hirdeti művészetét, melyről sokan sok szépet írtak. Vargha Mihály személyes emlékeket is megosztott.
A díjat átadó Tamás Sándor is megosztotta egy, Vetró András tanárához, és nála öt évvel idősebb iskolatársához, Vargha Mihályhoz együttesen kötődő emlékét.
Vetró András megköszönte a díjat, s hozzátette, elismerései közül ez a legértékesebb számára, s folytatta az emlékezést. Felelevenítette „székely” Don Quijotéja annyira megihlette Czegő Zoltánt, hogy verset írt róla, Márton Áron szobráról Bogdán László írt, Petőfi-szobrát Farkas Árpád méltatta, Visky Árpád Szilágyi Domokos-szobrát emelte ki, egy kávéházi beszélgetés alkalmával szalvétára írt verset neki Boér Géza. Ezt el is szavalta. Sokat tanult Nagy Imrétől, akinél három-négy nyarat töltött fiatal korában, ő vezette be az alkotás misztériumába, mondotta a szobrász. Több más személyiséggel való találkozásáról is mesélt. Bretter György találóan úgy határozta meg őt, mint önmagából értéket adó, közösségéért tenni akaró embert. Fogadta, hogyha ihletforrásai nem halnak el, s múzsái még homlokon csókolják, még tenni fog.
A díjátadót követően a Vox Humana Kamarakórus előadta ünnepi műsora második részét, a Szózattal zárva azt. Majd az est záróakkordjaként felcsendült a székely himnusz, amely éppen aznap került be a Magyar Értéktárba.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
