Amikor a francia divatkirály Pozsonyba látogatott…

Amikor a francia divatkirály Pozsonyba látogatott…

Paul Poiret az I. világháború előtti Párizs legnépszerűbb ruhatervezője volt. Ruháinak fényűző és extravagáns stílusáért rajongtak a divatkedvelő hölgyek. Nem is csoda, hogy Pozsonyban is nagy izgalommal várták a divatkirály látogatását, amelyre 1924-ben került sor.

A XX. század elején több divattervező is igyekezett földrajzilag mindinkább kiszélesíteni vendégkörét.

Nem volt ez másként a híres francia divattervező, Paul Poiret esetében sem, aki egy teljes újdonsággal állt elő: felkerekedett, hogy kollekciójával végigjárjon több európai nagyvárost.

Turnéja során üzleti kapcsolatait építette, múzeumokat látogatott, tanulmányozta a helyi népművészetet, amely aztán inspirációként szolgált számára. Poiretről ismeretes, hogy imádta a gazdag díszítéseket és hímzéseket, ezért is ejtette rabul magyarországi látogatása során a matyó hímzés színpompás világa. Ugyanakkor nem csak Budapesten, de Pozsonyban is lenyűgözte a nagyközönséget ruhakölteményeivel.

Paul Poiretet extravagáns ruhakreációi tették híressé, amelyek az egzotikus Kelet varázsában tündököltek.

Az 1900-as évek elején a párizsi társadalom lelkes érdeklődést mutatott a keleti művészetek és az orosz balett lenyűgöző jelmezei, ragyogó színei iránt, ennek hatására kezdett Poiret is feltűnő, teátrális ruhákat tervezni.

Szalonjaiból kerültek ki az orientális stílusú, élénk színekben (lila, narancs, kék, zöld) pompázó estélyi ruhák, bő tunikák, kaftánok és háremnadrágok, amelyeket újszerű kalapdivat és turbánok egészített ki.

Poiret eredeti módon tudta ötvözni az egyes történeti korok és kultúrák anyagjait és mintáit.

Nevéhez azonban nem csak az orientalizmus popularizációja kötődik.

Paul Poiretet tekintik az első olyan divattervezőnek, aki fűzőmentesítette a női ruhákat.

A fűző hosszú évszázadokon át hódított a nők körében, mivel a hőn áhított homokóraalkat elérésére szolgált (kihangsúlyozta a női melleket, és karcsúsította a derekat).

Az 1900-as évek elején azonban mindez megváltozott. Poiret forradalmasította a divatot, mivel olyan stílusú ruhákat kezdett el tervezni, amelyek egyáltalán nem tették szükségessé a fűzők viselését. Ruháira egyenes, oszlopszerű sziluett volt jellemző, az anyagok redőzése és hullámzása. Mindezzel letette az új nőideál alapköveit is, amely az addig népszerű homokóralakú nő helyébe lépett, ez pedig a magas, sovány, fiús alkatú nő lett.

Ugyanakkor nem mindenki fogadta ilyen lelkesen az új divatirány megjelenését. Amikor Poiret 1911-ben európai turnéja során Budapesten járt a Budapesti Hírlap konkrétan bizarrnak nevezte kreációit. Ruháinak szabásait célszerűtlennek és alkalmatlannak tartotta, mivel csakis nagyon karcsú és nagyon lapos alakú nőkre valók.

– olvashatjuk.

Habár Poiret európai körútjai során kapott hideget és meleget is, mégis szinte mindenütt hatalmas ovációval fogadták. A korabeli lapok teljes hasábokat szentelnek divatbemutatóinak. Az embereket lenyűgözte orientális stílusú ruháinak fényűző luxusa, divatfejedelemként fogadták az állomásokon, művészetét pedig az egekig magasztalják.

Egyébként Poiret mai szóval élve igazi brand-építőnek számított, hiszen kitűnő marketingesként nem csak ruhaszalonját lendítette fel, de már akkor felfigyelt arra, hogy a ruhák mellett érdemes kiegészítők széles palettájára (pl. kozmetikumok, parfümok és lakberendezés árucikkek) is kiterjeszteni márkáját.

– írja a Híradó 1924-ben. A nagyszabású divatbemutatóra, amelyet akkoriban divatrevünek neveztek, a pozsonyi Vigadó nagytermébe került sor.

A lap kiemeli, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült Poiretet, a párizsi divatkirályt, a pozsonyi látogatásra megnyerni. Ugyanakkor nem egyedül érkezik, mivel magával hozza tíz legszebb párizsi manökenjét is, akik kosztümök, ruhák, és kalapmodellek nagy tömegét mutatják be.

Poiret divatbemutatóit Európa szerte nagy érdeklődés követte, mivel igazi újdonságnak számítottak. A sajtó élénk figyelemmel kísérte a divatkirály minden lépését. A divatrevük során különösen a francia manökenek keltettek nagy szenzációt, természetesen főként a férfiak körében, akik virágokkal, bonbonokkal, szerelmes üzenetekkel halmozták el őket.

Hírdetés

Ugyanakkor a korabeli lapok arról is beszámolnak, hogy több európai nagyvárosban egyesek egyáltalán nem örültek a divatkirály érkezésének. Az ottani szabók és divatszalonok tulajdonosai, akik a rossz gazdasági viszonyok mellett veszélyeztetve érezték egzisztenciájukat, nagy konkurenciát láttak Poiretben. Így látogatásai során több városban is tüntettek ellene. Ezzel szemben Pozsonyban még a szabók és divatszalonok tulajdonosai is várták a divatkirály érkezését. Úgy értékelték, hogy Poiret ruhái közül sok kimondottan színpadi ruha, így nem kell tartaniuk a konkurenciától.

A párizsi divatfejedelem főleg a nők körében volt igen népszerű, ugyanakkor a férfiak is „kénytelenek” voltak foglalkozni vele, mivel akarva-akaratlanul is találkoztak nevével a közös társalgások során.

A Híradó újságcikkében egy gondterhelt pozsonyi családfő arról panaszkodik, hogy feleségével a divatbemutató előtti hetekben már nem lehetett bírni. Reggeltől estig másról sem beszélt, csak Poiretről:

Mindez hűen tükrözi a pozsonyi hölgyek akkori Poiret-lázát. A kávéházakban, zsúrokon és estélyeken másról sem volt szó, csak a híres divatkirályról.

A hölgyek így hatalmas megtiszteltetésnek tartották, hogy Paul Poiret Pozsonyba látogat. –

1924. március 13-án a pozsonyi hölgyközönségnek is beteljesülhetett a vágya, mivel Paul Poiret személyesen jelent meg manökenjeivel a pozsonyi Vigadó nagytermében. Az eseményre nagyszámú közönség vonult fel: mindenki, akit a divat érdekel.

– írja viccesen a lap. Emellett nem hiányozhattak a feltűnően sok szabónők és kalapkészítők, akik ceruzával és papírral a kezükben sorakoztak, és a divatbemutató alatt igyekezték lemásolni a ruhakölteményeket.

A Híradó megjegyzi, hogy habár a divat leginkább a nők parkettája és érdeklődési köre, Poiret pozsonyi divatbemutatóján feltűnően sok szmokingos úriember is megjelent, akik az agyonhirdetett francia szépségekben akartak gyönyörködni. De nem csak ezen férfiak figyelmét keltette fel a divatrevü:

A divatbemutatón megjelentek a pozsonyi manökenek is, akik a lap szerint abban az időben ketten voltak.

Ők lázasan és féltékenyen várták francia vetélytársnőik megjelenését, hogy azután boldogan állapíthassák meg, hogy ők sokkal csinosabbak, mint Poiret ruhababái – írja a lap.

A divatrevüt maga Poiret nyitotta meg, aki fél tíz körül jelent meg a Vigadó színpadán. A újságcikk szerzője kiemeli Poiret feltűnően alacsony és köpcös alapját. Fekete szmokingot és galléros selyeminget viselt, amelyet fekete művészcsokor nyakkendő egészített ki.

, írja. Poiret franciául üdvözölte a vendégeket, majd elmondta, hogy örömmel jött Pozsonyba, ahol utoljára tizenkét éve járt. Meglepődött, hogy azóta mennyit fejlődött a város, és mennyi szép hölgy van itt, akik megérdemlik, hogy elegáns ruhát viseljenek.

Ezután megjelentek a várva várt manökenek. A reklámok által beharangozott tíz párizsi szépség helyett azonban csak hatan voltak. A cikk szerzőjének néhány mondat erejéig a külföldi hölgyekről is szót ejt:

– írja a tudósító, aki egyben kiemeli, hogy egyik francia hölgy arcáról sem hiányozhatott az elmaradhatatlan szépségtapasz (lencse nagyságú kerek fekete tapasz, amelyet a hölgyek kacérságból, a figyelem felkeltésére alkalmazták – szerk.megj.).

Ahogy megjelentek a színpadon a manökenek az egyes ruhakreációkban rögtön be is kiabálják hangosan a ruhák árát is, amelyek nem meglepően nagyon magasak voltak. A férjek pedig csak a fejüket fogták az árak hallatán.

A pozsonyi divatbemutató során hatvan ruhát mutatott be Paul Poiret. A tudósítás kimondottan dicsérő szavakkal illette a ruhákat:

A szerző megjegyzi, hogy habár a bemutatott ruhák igazán eredetiek, ötletesek és feltűnően ízlésesek voltak, de a legtöbbjük az ún. színpadi ruha kategóriába tartozik, amelyet Pozsonyban nem igen merészelne meg senki felvenni az utcákra.

Ugyanakkor egy nem éppen hízelgő megjegyzést is olvashatunk, miszerint a bemutatott ruhák közelről nagyon piszkosak és gyűröttek voltak, látni volt rajtuk, hogy az egész világon körül hordozták őket.

Poiretel kapcsolatban több más országokban is arról tudósítottak a lapok, hogy előszeretettel tekinti meg és vásárol helyi hímzéséket.

Magyarországon nagyon elbűvölték a matyó hímzések, majd több eredeti hímzést, régi varrottast, és csipkét is megrendelt.

1924-ben történő látogatása során Pozsonyban is betért egyik vásártéri kereskedő üzletében manökenjeivel karöltve, hogy hímzések után érdeklődjön. A lap felkereste az illető kereskedőt is, aki azonban egyáltalán nem volt elragadtatva a divatkirálytól, és azok közönséges viselkedésére panaszkodott.

Állítólag miután Poiret belépett az üzletbe, egy szót sem szólt senkinek, és csak némán válogatott a hímzések és szövetek között. Rövidesen felforgatta az egész árukínálatot, és úgy nézett ki miatta az üzlet, mint egy csatatér. Eközben manökenjei megkérdezés nélkül felültek a bolt pultjára, és ott vidáman mogyorót kezdtek majszolni úgy, hogy az üzlet padlóját is teleszórták mogyoróhéjjal. Az áru kiválasztása után az addig néma divatkirály egyszerre csak megszólalt és lázas alkudozásba kezdett, ami szintén ellenszenvet keltett az üzlet tulajdonosában.

Pozsonyban ennek ellenére is sokáig a társalgások fő témája lett Poiret divatbemutatója. Egyes hölgyek még inkább rajongani kezdtek utána, de voltak olyanok is, akik őszintén kijelentették, többet vártak az egész akciótól, és nem ért semmit a francia divatkirály divatrevüje. Kiemelték Poiret élelmes kereskedő attitűdjét, aki igyekszik rátukmálni áruját a vevőkre, ami nem keltett szimpátiákat Pozsonyban:

– zárul a tudósítás.  

Ahogy fent említettük, Paul Poiret már azelőtt is járt Pozsonyban. 1911-ben tett egy rövid látogatást a városban az akkori nagy európai körútja során. Esterházy hercegnő, a pozsonyi Izabella Háziiparegyesület elnöknőjének meghívására érkezett. Ekkor megtekintette az Izabella Háziiparegyesület kézimunkáit is, és a korabeli lapok tudósításai szerint azok színpompája és motívumai valósággal elragadtatták a mestert és kíséretét. Így dacára annak, hogy már Budapesten 5000 korona értékben rendelt hasonló kézimunkákat, a pozsonyi háziipar-egyesülettől is vett több ezer korona értékű árut.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »