Ami a zsideszesek számára jogos önvédelem, az az ENSZ szerint Libanon szuverenitásának és területi integritásának megsértése

Az izraeli hadsereg "esetleges" libanoni behatolása sértené az arab ország szuverenitását – szögezte le egy keddi közleményben az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL), miközben ellentmondásos hírek érkeznek az izraeli-libanoni határtérségből arról, hogy az izraeli hadsereg bármely szárazföldi egysége valóban behatolt-e már a szomszédos ország területére.

Hírügynökségek idézték a misszió szóvivőjét, Andrea Tenentit, aki kijelentette: az izraeli hadsereg saját bejelentése szerint úgynevezett korlátozott műveleteket hajtott végre Libanonban, közvetlenül a Libanon és Izrael közötti demarkációs vonal mellett, de e pillanatig semmilyen behatolás nem történt még.

Az UNIFIL szerint Izrael előzőleg tájékoztatta az ENSZ békefenntartó erőit arról a szándékáról, hogy "korlátozott szárazföldi behatolást" hajt végre Libanonban.

A szervezet ugyanakkor felszólította a térségbeli szereplőket, hogy álljanak el azon szándékaiktól, amely miatt még súlyosabbá válna a konfliktus, és lássanak hozzá a feszültség csökkentéséhez. Megerősítette egyúttal, hogy a békefenntartók a veszélyes libanoni fejlemények ellenére helyükön maradnak.

A dokumentum szerint "a Libanonba való bármilyen behatolás a libanoni szuverenitás és területi integritás megsértése, egyúttal az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2006-ban hozott, 1701-es határozatának megsértése".

Liz Throssel, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője Genfben is óva intette Izraelt a szárazföldi behatolás minden lehetséges következményétől, egyebek között a civil lakosságra gyakorolt hatásától.

Mohammad Afif, a Hezbollah médiakapcsolati vezetője is azt állította kedd délelőtt, hogy izraeli szárazföldi erő még nem lépett be Libanonba, de ha így tenne, akkor a milícia kész felvenni vele a harcot.

Hírdetés

Az 1701-es számú BT-határozat az Izrael és a Hezbollah között 2006 nyarán egy hónapig tartó háború után született meg. Felszólította a feleket arra, hogy vonuljanak ki Dél-Libanonból, ahol csak a libanoni reguláris hadsereg és az UNIFIL maradhat.

Nagyon is behatoltak már az országba a zsidók

Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.

"Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik” – írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.

A Hezbollah kedden is rakétákkal támadta Izrael területét, ezúttal az ország középső részét. A milícia közlése szerint az izraeli civil és a katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Izraelben több helyen láttak földre zuhanó elfogórakéta-roncsokat, és tüzek is keletkeztek. Egy kamion vezetőjét és egy ötvenes éveiben járó buszsofőrt kórházba szállítottak, mert repeszek megsebesítették őket. A sofőr leszállította utasait a buszról a légiriadókor, de neki már nem maradt ideje fedezéket keresni.

A Hezbollah elleni dél-libanoni szárazföldi hadműveletet a légierő és a tüzérség előkészítette intenzív, egész éjszaka tartó támadásaival – közölte az IDF. Aztán a 98-as hadosztály behatolt az országba, és átvette az irányítást bizonyos dél-libanoni területek felett – tette hozzá a hadsereg, miközben a libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) és a Hezbollah is azt állítja, hogy még nem történt szárazföldi behatolás.

A hadosztály részeiként a különleges műveleti egység, a deszantosok és a 7. szárazföldi páncélos dandár hatolt be oda elsőként, ők várhatóan a Hezbollah harckocsi-elhárító harcosainak fenyegetésével néznek szembe – tette hozzá az IDF.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »