Otthon mindig azt hallottam, a báróság önmagában semmi, tanulni kell, mert csak az a tied, ami a fejedben van – hangoztatta az immár néhai torjai báró, Apor Csaba (1921–2023) egy, a Háromszék hasábjain megjelent, Csinta Samu által rögzített interjúban (Igazság és hit első kézből – idősebb Apor Csabával báróságról és mérnökségről, 2015. november 14.). E mindenkor vállalható szavak szépen és pontosan tükrözik a százkét esztendős korában elhunyt báró életfilozófiáját.
Báró Apor Csaba a kétezres években többször megfordult a Háromszék szerkesztőségében, földjeinek visszaigénylési kálváriáiról mesélt Farkas Árpád akkori főszerkesztőnek. Lapunkat már akkor megérintették a nyomtatott sajtót terhelő gondok, igaz, a mai helyzethez képest panaszra sok okunk nem lehetett, mégis, érzékelve a médiát környékező problémákat, a saját megélhetéséért folyamatosan dolgozó és küzdő báró felajánlotta, hogy abból a kevésből, ami neki van, ha szükséges, szívesen segít a Háromszéknek. A főszerkesztő nagyvonalúan megköszönte és egyben hárította a felajánlást, viszont megkért, írnék Apor Csaba életéről. Ma már a báró és a főszerkesztő talán egy égi kávézóasztalka mellett folytatja az akkor elkezdett eszmecserét…
Apor Csabát két alkalommal kerestem fel Torján, előbb 2005 decemberében, majd három év múltán, 2008 decemberében. Telefonon többször is beszéltünk. Hálás vagyok, hogy bár rövid időre, de közel kerülhettem hozzá, bizalmába fogadott és beavatott életébe. Egy alkalommal, 2009 márciusában azt is fontosnak tartotta elmondani, nem ért egyet egy helybeli vezető kijelentésével. Apor Csaba nyomatékosító szavait közöltük is, Nem szabad önként lemondani címmel 2009. március 28-án megjelent hírecskénk álláspontját ismertette, miszerint egy emberi jogról – márpedig Apor Csaba szerint az önrendelkezés annak számít – nem szabad önként lemondani, senkinek nincs joga lemondani egy nemzeti követelésről, mert ez öngyilkosság. E néhány határozott, megalkuvást nem ismerő szó is utal habitusára, tartására.
Azóta is megtisztelőnek érzem, hogy szavait, gondolatait két alkalommal is csokorba fűzhettem. E két riporttal – Aporék fiatalsága (Háromszék, 2005. december 31.) és Apor báró gazdálkodik – Hass, alkoss, gyarapíts (Háromszék, 2009. január 13.) – talán sikerült egy olyan székely emberre rávilágítani, akinek sorsa, gondolkodásmódja, földhöz való ragaszkodása generációk számára példaértékű, tananyagba kívánkozó. Rá emlékezve, búcsúzásképp ragadok ki néhányat korábbi soraimból.
Vannak emberek – írtam 2005-ben –, akik naponta újjászületnek. Olyanok, akik nem merengenek, nem ábrándoznak, nem kifogást keresnek, hanem az adott lehetőséghez képest mindig azt teszik – életerővel, tartással, erkölccsel és hittel –, amit éppen lehet és amit jónak tartanak. Nemzetben gondolkodnak, ragaszkodnak ahhoz, ami az övék. Vannak emberek, akikkel jó szembenézni. Báró Apor Csaba agrármérnök az Aporok ősi birtokán lévő kertészlakásban él feleségével együtt. Nyolcvanötödik életévében még mindig gazdálkodik, s ideje, energiája nagy részét a kommunista rendszer által elkobozott családi vagyon visszaszerzésére fordítja. Konokul, kitartóan, bár néha maga is érzi, az ügyintézés, az örökös járkálás egyik hivatalból a másikba meghaladja erejét, néha kedvét is szegi. De nem adja fel.
Mi hajtja – kérdeztem később, 2008-ban –, mi az, ami folyamatosan arra készteti, hogy ne adja fel? ,,A feladás öngyilkosság. Nem akarok én öngyilkos lenni, élni kell. Ha létezni akarunk, valami kell legyen a lábunk alatt, nem? A kommunizmusban is, ha jól dolgoztál, megélhettél, így van ez most is, ha nem dolgozol, nem tudsz megélni.” De még 88 évesen is reggel héttől este hétig kell dolgoznia? – Muszáj. Hát mit tegyek? Nem nézhetem a fű növését. Csak bámuljam a világot? Hát azt nem lehet… És a nyomatékosítás kedvéért Kölcsey sorát idézte: ,,Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül”…
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
