Agrárminisztérium: több mint 3 milliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívás a haltermelőknek

Share 0 Post 0 Share

Ennek részeként a napokban megjelent “Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára biztosít forrást a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének megőrzéséhez – tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca csütörtökön kiadott közleményében.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő forrást nyújtó felhívás célja a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermelés, a természet és a biológiai sokféleség megőrzésének és helyreállításának, illetve a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásának támogatása.

Az elnyerhető támogatás úgy járul hozzá a halgazdálkodási ágazat likviditásához, hogy részlegesen kompenzálja a termelők természet- és környezetvédelmi, a vízgazdálkodási korlátozásokból fakadó hozamkiesését és a termelési költségnövekedést, de a természetvédelmi szempontból fontos fajok populációinak, és a megújuló természeti erőforrások fenntartása érdekében elmaradt vagy kieső jövedelmet is.

Hírdetés

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 25-től lesz mód – részletezte az államtitkár.

A támogatás akár már 1 hektáros tóterület esetén igényelhető, feltétele pedig a természetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzésének a felhívás műszaki tartalom szerinti, 5 évre történő vállalása. Az igényelhető támogatási összeg hektáronként és évenként 40 ezer forint.

A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek elérhetőek a központi pályázati portálon, a támogatási kérelmek benyújtása az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK) keresztül lehetséges – olvasható az AM közleményében.

Share 0 Post 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »