„A Szövetség irányító szerepben van a megyében” 

„A Szövetség irányító szerepben van a megyében” 

A Szövetség Nyitra megyei és komáromi városi képviselői, Andruskó Imre és Orosz Örs csütörtök délelőtt tartották rendszeresen meghirdetett sajtótájékoztatójukat, melynek két központi témája – a megyei dotációs rendszer megreformálása és a Duna Menti Múzeum főépületének rekonstrukciója – mellett az etnikai alapú politizálás értelméről és hasznáról is beszéltek. 

Mint azt Andruskó Imre kifejtette, a hétfői megyei közgyűlésen egy átfogó, általános érvényű rendeletet fogadtak el, amely szabályozza a megyei támogatási rendszert. Kiemelte,

Hozzátette, ez az összeg függ az állami költségvetéstől, amelytől függően csökkenhet a megyei önkormányzatok legfőbb bevétele, a részadó. Újdonságként került bevezetésre, hogy a jövőben a megye szeretné támogatni a 18 éven aluli sportolókat, az őket edző sportklubokat. „Bármilyen sportágra vonatkozik, ahol vannak igazolt ifjúsági versenyzők. Minden sportoló után 50 eurós támogatás igényelhető, emellett a szokásos, sportklubok számára elérhető támogatások is megmaradnak” – mondta, megjegyezve, a sporttevékenységekre és a sportolókra szánt keretösszeg az új dotációval kibővülve közel egymillió euróra. Összességében 3 591 550 eurós támogatás igényelhető a jövő évben Nyitra megyétől, amennyiben nem változik az országos költségvetés, tette még hozzá. Nyitra megye átfogó támogatási rendszeréről további részletek itt olvashatók. Andruskó Imre felhívta a települések, a sportklubok és a civil szervezetek képviselőinek figyelmét, kísérjék figyelemmel a megye honlapját, ahol a dotációs rendszerről és a támogatási lehetőségekről időben jelennek meg elérhető információk, ahogy a pályázati felhívások is január végéig.

Orosz Örs az 1,4 millió eurós támogatásból megújuló Duna Menti Múzeum felújítási munkálatainak megkezdéséről tartott beszámolót. Mint mondta, a megyei kulturális bizottság elnökeként személyes bejáráson vett részt az intézmény főépületében, amely

Hírdetés

magyarázta a képviselő. „Az elkezdett munkálatok tárták fel, hogy milyen komoly statikai, fűtéstechnikai problémák vannak és milyen súlyos károkat okozott az épület felázása” – kezdte beszámolóját Orosz Örs. Mint mondta, a felújítási munkálatokat az érsekújvári GEMMA cég végzi; megújul az épület teljes fűtésrendszere, új kéményt és új kazánt helyeznek be, a teljes villanyhálózat megújul, a burkolat cseréje és a belső terek felújítása mellett. Az eredeti nyílászárókat, amennyiben lehetséges, szeretnék megtartani a szakszerű felújítást követően. Mivel a felújítás jelenlegi állapotában az újságírók számára nem bejárható a terület, Orosz Örs fényképes prezentációban mutatta be a fennálló problémákat és azok kezelését, mint például a süllyedő épületszárny injektálását, a falak nedvesedését meggátló hidroizolációt. Orosz azt is megemlítette, hogy a 2025 júliusáig tartó felújítás alatt a múzeumi tárgyakat sikerült biztonságos helyre átköltöztetni. Ez alól kivételt képez a Kőszűz, amelyet várhatóan a napokban szállítanak el ideiglenes helyére, a várba, illetve eredeti helyén marad Feszty Árpád Bánhidi csatája, természetesen megfelelően becsomagolva, valamint a négyezer kötetes Kultsár-gyűjtemény is a múzeumban marad. Ennek a szakszerű védelmére a megye további 8 ezer eurót különített el, mondta. 

Ehhez kapcsolódóan Andruskó Imre hangsúlyozta, a megye továbbra is odafigyel a fenntartása alá tartozó intézményekre, így a Komáromi Jókai Színházra is, melynek részére 20 ezer eurós tételt különítettek el egy balesetveszélyes probléma elhárítására, fogalmazott. „A Szövetség megyei koalíciós tanácsának két tagja, Csenger Tibor alispán és Farkas Iván frakcióvezető mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Komáromi járás továbbra is fejlődjön” – húzta alá. Hangsúlyozta,

Orosz Örs szerint az, hogy van egy önálló politikai szubjektum, amely a saját testületeiben magyarul tárgyal, ugyanolyan bástyája megmaradásunknak, mint a kőintézményeink, vagy a sajtó – jegyezte meg. „Ha erről lemondunk, az kikövezi az utat a vesztünk felé. Mások döntenek rólunk, nélkülünk” – fűzte hozzá a képviselő az etnikai politizálás szükségszerűsége mellett érvelve.

Szalai Erika/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »