Július 7-én, vasárnap ünnepelték a siófoki Sarlós Boldogasszony-templom felszentelésének százhuszadik évfordulóját. A templom búcsúünnepén Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be koncelebrált szentmisét, amelyen több olyan pap is jelen volt, aki korábban plébánosként vagy káplánként szolgált az egyházközségben.
A szentmise elején Tomanek Péter plébános köszöntötte a jelenlévőket.
A siófoki plébános elmondta: a 17. században már állt itt egy fatemplom, amelyet idővel kinőtt a közösség, s mivel az állapota is megromlott, helyette egy kőtemplomot építettek, amelyet 1737-ben, Sarlós Boldogasszony napján szenteltek fel.
A templom az úttal párhuzamosan állt, a mai templom helyén. Később, amikor már az is kicsinek bizonyult, lebontották, majd megépítették a jelenlegi templomot.
„Ezen a helyen rengetegen járultak már szentségekhez. A régi templom köveit, tégláit beépítették ebbe a templomba, így valóban egy több száz éve megszentelt helyen állunk, melyet százhúsz évvel ezelőtt ünnepélyesen megáldottak.
Együtt adunk hálát a mai napon az elődeinkért – legyenek azok hívek vagy papok –, akik már a mennyországban vannak, vagy még várják az imáinkat, hiszen az imádság az, ami összeköt minket mindenkor, s mindenhol” – fogalmazott Tomanek Péter atya.
A szentmise prédikációjában a gyengeségben rejlő erőről beszélt Varga László püspök.
Senki sem szeret gyenge lenni. Senki sem szereti, ha a betegség, a sebzettség legyengíti és erőtlenné teszi. Azt várjuk Istentől, hogy ha imádkozunk, megtartjuk a parancsokat és templomba járunk, akkor gondoskodik az anyagi biztonságunkról, az egészségünkről, és segít megvalósítani az ambícióinkat, a terveinket.
Ígért-e ilyet nekünk Jézus? Megígérte-e azt, hogy ha imádkozunk, templomba járunk és megtartjuk a parancsait, akkor mindig egészségesek leszünk, anyagi biztonságban élünk, és elkerülnek bennünket a betegségek, krízisek? Jézus senkinek sem ígért ilyesmit, azonban mi mégis ezt várjuk tőle, mert
Szeretnénk biztonságban élni.
Milyen biztonságot kínál fel nekünk az Isten? Nem ígérte meg azt, amiben reménykedünk, s amit elvárunk tőle. Természetesen igaz, amit Jézus mond: „kérjetek, és kaptok.” Kell imádkoznunk, s kell kérnünk a biztonságot, az egészséget s a többit, de
Amikor ez a templom épült, az Egyház sokkal nagyobb biztonságnak örvendett ebben az országban és Európában, mint a mostani időkben. Népegyház voltunk, elismerték az Egyházat, az intézményt és vezetőit, tisztelete volt a papoknak, püspököknek; a templomokban sokan voltak, új templomokat kellett építeni. A diktatúrák nem törték össze az Egyházat, mely az üldöztetés által megerősödött. Érdemes volt ehhez az Egyházhoz tartozni. Jó volt katolikusnak lenni, s büszkék lehettünk arra, hogy Isten a mi oldalunkon áll.
Korunkban az Egyház sokkal inkább a gyengeségét mutatja. Sokan elhagyják a Katolikus Egyházat, kiürülnek a szemináriumok, nincs papi utánpótlás, vagy csak nagyon kevés.
Amikor az Egyház elkezdte a misszióját, az Úr Jézus Krisztus semmi mást nem adott garanciául. Sem pénzünk nem volt, sem informatikai kapcsolataink, vagy kommunikációs lehetőségeink. Nagyon hamar elkezdtek üldözni bennünket, s mégis folyamatosan nőtt az Egyház. Miben volt az ereje?
Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket. A kezdetek Egyházában a keresztényeknek meg kellett tanulniuk ráhagyatkozni a Szentlélekre. Nem volt más, csak Isten ígérete, ami megvalósult pünkösdkor. Meg kellett tanulniuk felismerni a Szentlélek működését, vezetését, és rá kellett bízniuk magukat a Szentlélek irányítására akkor is, ha jól mentek a dolgok, s akkor is, amikor elkezdődtek az üldözések.
Úgy tűnik, hogy az első keresztények nagyon jól gyakorolták ezt, bátran hagyatkoztak rá a Szentlélek erejére. Bár gyengék voltak, és üldözöttek, mégis egy újfajta erőről tettek tanúságot. Az erejük forrása nem a kiválóságukból eredt, hanem Isten ajándékából, a Szentlélekből.
Korunkban az Egyház a gyengébb oldalát kell, hogy megélje. Sok ponton vesztésre állunk, nincs becsületünk, a médiumok ugrásra készen várják, hogy újabb és újabb botrányokat leplezzenek le, s ha sikerül, akkor azonnal közhírré teszik. Csökken a becsületünk, nem vagyunk igazán tényezők a társadalomban, nem kérdeznek meg bennünket fontos ügyekben, sőt úgy tűnik, hogy útban vagyunk, különösen az erkölcsi vonalon.
Azt gondolom, hogy nekünk is fel kell fedeznünk azt az erőforrást, amelyet a kezdetek Egyházában, majd a kétezer éves történelmünk során újra és újra felfedeztünk: a köztünk lévő Szentlelket.
Minél gyengébb a helyzet, s minél több ponton állunk vesztésre, annál inkább meg kell tanulnunk rábízni magunkat a Szentlélek vezetésére.
Mindannyian ennek a testnek vagyunk a tagjai, a pápától kezdve a legkisebb megkeresztelt testvérünkig. Ez azt jelenti, hogy mély egymásrautaltságban kell élnünk, mert a test minden tagja rászorul a többi tagra. Minden összefügg, s egymásra van utalva.
A gyengeségben rejlő erő azt jelenti, hogy felfedezzük az egymásrautaltságot. A test tagjai szeretetben egymásra vannak utalva. Ez egy teljesen új távlatot nyit az Egyház számára. A biztonsága, az ereje nem a világi hatalommal való kapcsolatában, vagy a bankbetéteiben van, hanem az egymásrautaltságban. Rá vagyunk utalva egymásra mi, testvérek – mi papok is rátok –, és rá vagyunk utalva a Szentlélekre és Jézus Krisztusra. Sokkal jobban meg kell élnünk ezt az egymásrautaltságot, mint eddig megéltük.
A Szentlélek segít bennünket abban, hogy mindent a hit titka felől közelítsünk. Amikor a leggyengébb volt az Egyház, nagycsütörtökön, a tanítványok szétszaladtak, s ketten közülük elárulták a Mestert. Egyikük pénzért feladta, a másik esküvel megtagadta.
Odaadta magát az Eucharisztiában, a kenyérben és a borban. A legnagyobb dolgot tette, valóságosan velük maradt a kenyér és a bor színe alatt.
Az Eucharisztia, és benne Jézus mindig reményt adott, s ma is reményt ad mindannyiunknak.
A Szentlélek segít abban, hogy megerősítsük a hitünket az Eucharisztiában, Krisztus valóságos jelenlétében. Táplálkozzunk ebből a jelenlétből, legyen ez a biztonságunk, az erőforrásunk! – buzdított a kaposvári megyéspüspök prédikációjában.
*
Idén hagyományteremtő céllal megalapították a Siófoki Plébániáért Díjat. Az elismeréseket Tomanek Péter plébános adta át.
„Plébániánk élő kövei ők, akik a hosszú évek alatt fáradhatatlan és önzetlen odaadással vállaltak aktív szerepet a közösségi munkában. Mindenkiért nagyon hálásak vagyunk, aki a legkisebb mértékben is hozzájárult ahhoz, hogy plébániánk környezete, közösségi terei méltó megjelenést kapjanak, közösségeink fennmaradhassanak és bennünket is megtartsanak, hogy együtt növekedhessünk a hitben, reményben és szeretetben” – fogalmazott a plébános, majd átadta az elismeréseket.
Siófoki Plébániáért elismerésben részesültek az alábbi személyek, illetve közösségek:
a ferences szegénygondozó nővérek a plébánia közösségeiért és az egyházközség területén élő szegényekért végzett áldozatos szolgálatukért, fáradhatatlan munkájukért;
Stollené Kárpáti Teréz a Napba Öltözött Asszony imacsoport vezetőjeként és a Jézus Szíve Család alapítójaként, az elsőcsütörtöki szentségimádások több évtizedes hűséges és lelkiismeretes szervezőmunkájáért, továbbá plébániai hitoktatóként végzett odaadó szolgálatáért és a liturgikus tárgyak rendben tartásáért;
Kürti Eszter a rózsafüzér-társulat újjászervezéséért, valamint a Jézus Szíve Család alapítójaként és a Napba Öltözött Asszony imacsoport vezetőjeként kitartóan és lelkesen végzett több évtizedes elkötelezett szolgálatáért;
Pappné Erzsébet a rózsafüzér-társulatban csoportvezetőként nyújtott odaadó szolgálatáért, imacsoport béli állandó jelenlétéért és segítő gondoskodásáért, mely a templom virágdíszítésének állhatatos rendezésében is megnyilvánult;
Deliné Kenedy Anikó, aki kezdettől fogva tagja a rózsafüzér-társulatnak, elkötelezett és fáradhatatlan munkájáért, valamint az évtizedeken át végzett plébánia- és templomtakarításért;
Szijjártó Teréz az imacsoportbéli és rózsafüzér-társulati hűséges imaszolgálatáért, valamint az éveken át elkötelezetten végzett templomtakarításért;
Kókai Irén a rózsafüzér-társulat csoportvezetőjeként és imacsoportbéli tagjaként évtizedeken keresztül végzett lelkiismeretes munkájáért, s a templom virágdíszítéséről és takarításáról való gondoskodásáért;
Fábián Sándor több évtizedes lelkiismeretes, odaadó kántori és karnagyi művészi szolgálatáért, valamint a templomok orgonáinak tervezéséért, építéséért és karbantartásáért;
Réti Gyula a templomok elektromos hálózatának kiépítéséért és karbantartásáért, valamint a képviselő-testületben eltöltött több évtizedes fáradhatatlan munkájáért;
Meggyes Gábor a 466. számú Magyar Cserkészcsapat újjászervezésében végzett elévülhetetlen érdemeiért és áldozatos munkájáért;
Mászlai István a Szent Rita Karitászcsoport tagjaként, majd vezetőjeként és a plébániai képviselő-testület világi elnökeként végzett elkötelezett és áldozatos szolgálatáért;
Szalay Miklós és Klára az Antióchia közösség háttérszülőiként és szervezőiként, az ifjúságért, a házas hétvégés közösségben a családokért végzett lelkiismeretes szolgálatukért, továbbá külön-külön is méltatva őket, Miklóst a plébániai képviselő-testület világi elnökeként végzett fáradhatatlan munkájáért, Klárát hitoktatása során végzett áldozatos szolgálatáért;
Vörös Ferenc és Vörös Ferencné sokéves lelkiismeretes és hűséges szolgálatukért. Ferencnek mint a plébánia ezermesterének a plébánia felújításában nyújtott segítségéért és a harangok szereléséért, valamint Margitnak a rózsafüzér-társulat vezetéséért, a plébánia életét segítő áldozatvállalásaiért, továbbá a templom díszítésében és takarításában végzett áldozatkész és fáradhatatlan szolgálatáért.
A díjak átadását követően a szentmise záróáldása következett, majd agapéra, szeretetvendégségre és kötetlen beszélgetésre hívták a jelenlévőket.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Videó: Szerafin Zoltán
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
