A stabilitás pártja leszünk: Forró Krisztián a Ta3 stúdiójában

A stabilitás pártja leszünk: Forró Krisztián a Ta3 stúdiójában

Forró Krisztián, a Szövetség múlt szombaton megválasztott elnöke volt a Ta3 hírtelevízió hétfő esti műsorának vendége. A Peter Bielik vezette koraesti, fő műsoridőben sugárzott beszélgetés volt valószínűleg a Szövetség elnökének első nagyobb lélegzetű nyilvános fellépése a hétvégi pártalakulás óta. Bielik már a műsor felvezetőjében úgy mutatta be a Szövetség pártot, amely megalakulása után mindjárt két erős témával, a Beneš-dekrétumok kiiktatásával, illetve a megyehatárok megváltoztatásával kezdené politikai működését.

A közigazgatási határok megváltoztatása témája volt már a Forró fellépését megelőző beszélgetésnek is, amelyben Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Richard Rybníček, Trencsén polgármestere vitázott a bíróságok új elhelyezésének tervéről. Ennek során a műsorvezető párhuzamot vont Forró, illetve a Szövetség és Kolíkováék témája között, megjegyezve, hogy a közigazgatási határok megváltoztatását tervezik. 

Az utánuk következő Forró Krisztián a pártegyesülés előkészítésére fordított felvezető kérdés után mindjárt meg is kapta a megyehatárok változtatására, illletve az autonómia-törekvésre irányuló kérdéseket. A Szövetség elnöke elmagyarázta, az autonómia kifejezést fölösleges emlegetni. Ehelyett a műsorvezető figyelmébe ajánlotta, hogy

mindennemű területi rendezésnél a természetes régiókból kell kiindulni, s rámutatott, hogy a mostani megyehatárok nemcsak a magyar nemzeti közösség szempontjából károsak, hanem az általános közigazgatási funkciókat sem tudják betölteni.

Mondandóját egy belügyminisztériumi analízissel is alátámasztotta.  A műsorvezető, bár érezhetően szívesen kipréselt volna a Szövetség elnökéből bármilyen nacionalista alapú szeparációt, Forró nem hagyta magát kiprovokálni, a téma során végig kitartott amellett, hogy

a természetes régiókból kiinduló járás- és megyehatárok sokkal megfelelőbbek a társadalom más rétegeinek is.

Ezután a műsorvezető áttért a forgatókönyve szerinti másik fő témára, a Beneš-dekrétumok kérdésére, amely során azt ismételte meg többször, hogy vajon a szlovákoknak kellene-e megkövetnie a magyarokat a dekrétumok kiváltotta jogsértések miatt és hogy ez esetben nyilván a szlovákság is felsorolhatná az ellenük magyar oldalról elkövetett sérelmeket, egészen a Štúr-féle nemzetébresztők elnyomásától az 1968-as megszállásban való magyar részvételig.

Hírdetés

Forró zseniális módon vágta el ezt a gondolatmenetet, amikor kijelentette, hogy ez a felvetés a két ország, Szlovákia és Magyarország viszonyára vonatkozik, ő és

a Szövetség párt viszont Szlovákia polgárai, a szlovákiai magyarok számára kéri a közösséget sújtó  Beneš-dekrétumoknak a jogrendből való kiiktatását.

A vita harmadik fő témája már a Szövetség párt jövőbeni szereplését illette, elsősorban a közelgő önkormányzati választások szempontjából. Bielik kijelentette, hogy ez a választás még kapóra is jöhet a Szövetségnek, hiszen egy olyan választás lesz az első megmérettetése, amely a régiókban zajlik, ahol a Szövetség, elődpártjai révén, nagyon jól be van ágyazódva. Forró ezt azzal egészítette ki, hogy

a helyi és a megyei önkormányzatokban elfoglalt pozíciók alapján a Szövetség a harmadik legerősebb pártnak számít.

Megerősítette, hogy a parlamenti választásokon egyedül kíván a párt indulni, viszont az együttműködésből már kizárt Kotleba- és Fico vezette pártokon kívül mindenki mással, akinek érdeke Szlovákia fellendülése, s ezen belül a nemzeti közösségek körülményeinek javítása is, szívesen együttműködnek.

Egészében elmondható, hogy a vita korrekt hangnemben folyt, a műsorvezető ugyan próbált az elején bombasztikusnak ható gondolatokat kierőszakolni Forróból, ám a régi-új pártelnök rendelkezik annyi rutinnal, hogy ezeket a csapdákat nem csak hogy észlelte, de udvariasan hárította is.

Forró azt sugározta, amit zárómondata is jelzett, a Szövetség a stabilitás pártja lesz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »