Napra pontosan 78 évvel ezelőtt, a sötétség beálltával egy hónapok óta tartó városostrom kitartó védői úgy döntöttek, hogy nem várják meg, míg a szovjetek barbár módon kivégzik, vagy elhurcolják őket kényszermunkára, hanem kitörnek a Budai Várból, ahová visszaszorultak. Hogy akkor és ott tisztában voltak-e azzal, hogy a 20. századi magyar, sőt európai történelem egyik legnemesebb és legtiszteletreméltóbb haditettét hajtják végre, amelyről mi kitartóan meg is emlékezünk évtizedek óta, aligha derül már ki, de Budapest ostromának jelentőségével természetesen a kortársak is tisztában voltak már.
A kilátástalan helyzetből kitörők (és úgy Budapest védői általában) egy olyan magasabb szinten lévő emberi minőséget képviseltek a szó legnemesebb értelemben, amely a társadalomból, így a 21. század elejére szinte már teljesen kiveszett. Ezt a hanyatlást paradox módon pont azok az eszmék és ideológiák okozták, amely ellen fővárosunk védői is harcoltak, s a sors egyik nagy tragédiája, hogy a II. világháború úgy végződött, ahogy. Február környékén gyakran eltűnődöm azon, hogy ezek az emberek mi mindent feláldoztak egy életerős Európáért, és ahhoz képest mennyire nevetségesen, szürreálisan viselkedik ma ez a kontinens, pontosabban annak lakóinak jelentős része. Ezek a nevetséges masszák, amelyeket az európai országok társadalmaiként szoktuk aposztrofálni pár évtized alatt szinte minden téren elszürkültek és megfáradtak. Sokan még alapvető érzelmek kimutatására, felvállalására, emberi kommunikációra sem képesek, nemhogy megérteni egy eszmerendszert, vagy valamely magasabb rendű dolog oltárán áldozatokat hozni. Menekülnek a megoldandó feladatok, a kényelmetlen dolgok elől, nem konfrontálódnak, „megúszósak”.
Persze, minden generáció narratívájában fellelhető a „bezzeg régen” effektus, fiatalként pedig borzasztóan fárasztó dolog ezeket végighallgatni, de ebben az esetben – ha társadalmi szinten vizsgálódunk – tényleg hanyatlásnak lehetünk tanúi, ráadásul többgenerációs szinten.
Ennélfogva talán egy fokkal érthetőbb, miért nem tudja soha az életben megérteni a budavári kitörés eszményét egy mai liberális vagy melegkonzervatív illető. Olyan idegen és elképzelhetetlen számukra ez mentalitás, hogy igazából nem is érik fel ésszel, ráadásul ugye „gaz nácikról” van szó az ő olvasatukban, tehát eleve negatív irányba tolódik az ő kis „világképükben”.
Apropó, melegkonzervatívok! A jelenlegi rendszer sok mindent kiherélt, átformált a maga ízlésére, rengeteg történelmi témát is elcsúfítva, vagy nem teljességgel bemutatva, de a kitöréssel és úgy Budapest ostromával általában nem igazán tudnak mit kezdeni, sem kiköpni, sem megemészteni nem tudják. Teljességgel nem rúghatnak bele, mert mégiscsak egy honvédő harcról beszélünk, de felvállalni sem fogják az ismert okok miatt. Persze jobb is így. Budapest ostromának és a kitörés nagyságának emlékét nekünk kell ápolni, ez pedig egy megtisztelő, fontos feladat, emlékezetpolitikánk szerves része. Még a lehetőségét sem szabad meghagyni, hogy a NER saját képére formálja, igaz, ennek annyi buktatója lenne, hogy valószínűleg sosem próbálják majd meg.
Kezdve azzal, hogy maga az esemény (az ostrommal együtt) egy olyan kormány irányítása alatt lévő időszakra esik, amelyet erősen filoszemita vezetőink még csak véletlenül sem vállalnak fel. A Szálasi-kormány vörös posztó a szalonjobboldaliak szemében, és bármi eseményt pozitívan méltatni, amely alattuk történt, hozzájuk (is) köthető és pozitív, tilos és megvetendő és akkor még nem is beszéltünk olyan „apróságokról”, hogy kiknek az oldalán harcoltunk vállt vállnak vetve.
Különben érdemes belegondolni abba is, hogy a magyar szélsőjobboldal kevés (emlékezet)politikai sikerének egyike pont a kitöréshez köthető. A kilencvenes évek második feléig a kutya sem foglalkozott ezzel a hadi eseménnyel, természetesen az államszocialista időszakban teljesen tabu volt, Budapest ostromáról pedig csak és kizárólag szovjet szemszögből lehetett nyilatkozni, de inkább ezt is csak partvonalról, mert tipikusan egy olyan szeletéről beszélünk a történelemnek, ahol még a legegyszerűbb, legbefolyásolhatóbb ember is elgondolkodhat egy pillanatra: mégis miért voltak fővárosunk védői „gaz fasiszták”, miért kell őket ennyire gyűlölni?
Évtizedek alatt azonban sikerült megteremteni egy, a kitöréshez köthető hagyományt, a mi narratívánk szerinti emlékezetpolitika pedig eredményesen teremtett mítoszt Budapest ostromának és a Várból való kitörésnek. Ez hatalmas eredmény! Évről évre többen szereznek valódi információkat arról, mi zajlott ott 1944 decembere és 1945 februárja között, így a baloldali köpködés egyre inkább lepereg magáról a kitörésről is.
Persze, még rengeteg a dolog Budapest ostromának méltó szintre való felemelésében is, ám ez a témakör egyike azon ritkaságoknak, ahol már egyértelműen olvad a jég.
Dicsőség Európa hőseinek, akik életterünket, civilizációnkat védték, akár a saját életükért is cserébe!
Alföldi Géza:
Pesti gyerekek
Mondjátok rám, hogy bolond vagyok,
átkozzatok ki, vagy nevessetek,
kimondom én, ha száz halál jár érte,
töviskorona hull az igazság fejére:
hősök vagytok pesti magyar gyerekek!
Magyarok, ti, akik az ifjúság hitében
ott álltatok ezer halállal szemben
Pest utcáin, Buda romjai között,
míg bomba bömbölt a romváros fölött:
a haza hitében rendíthetetlen.
Tizenhat évesek, fiúk és lányok,
katonák, asszonyok, németek, magyarok,
hogy megállítsátok a szennyes hordát,
megfordítsátok Európa sorsát,
mely halált ordítva ma rátok acsarog!
Szentek vagyok pesti barikádok,
kiégett házak, romba dőlt falak,
mert itt torpant meg kelet szennyes árja,
tüzes esőt, száz halált okádva,
mint annyiszor már Buda fala alatt!
Áldottak vagytok sötét, dohos pincék,
oltárrá szentelt védőitek vére.
Tömegsírok, hol üveges szemekkel,
fegyver agyára ráfagyott kezekkel
hullottak ezrek az anyaföld ölére.
Áldottak vagytok budapesti kövek,
ti védtétek a harc marok kis népét,
s ti köztetek lángolt fel hősen,
halált megvetve, büszkén, eszelősen
az ezeréves magyar dicsőség!
Hitetlen világ, hajolj meg előttük,
csoda történt itt, Isten tett csodát,
hogy megállítsa a Sátán gőgösségét,
a szép, a jó, az igaz örök végét,
s Isten nevében a magyar katonák.
Felöltöm lelkem ünneplő ruháját,
s bár mondjon mást még egy bomlott tömeg,
szentségtek hírét az égre kiáltom,
sírotokra szórom minden szál virágom,
Pest védői s ti meggyalázott kövek!
S álljon ma felette dicsőítő szobra
a szennynek, az ördög sötét hatalmának,
lent a mélyben új erők gyürkőznek,
új ereje támad a halott erőnek,
s Isten nevében új hajnalfény támad!
Felvirrad még a reggel romra, sírra,
egy világ hull térdre előttetek,
budapesti kiégett házsorok,
s kiket ma sírva hősnek álmodok,
Pest védői, ti magyar gyerekek!
Nézd, a zászló újra leng az ormon!
Halott százezrek arca felragyog!
Megzendül az Isten orgonája,
hogy világgá szórja örök, szent csodára:
ti voltatok a leghűbb magyarok!
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
