Meddig nőhetnek az élelmiszerárak? Hasznos-e a hatósági árstop? Visszafelé sültek el az Oroszországra kivetett szankciók? Miért gyengült a forint? Leszakadóban van a szlovák gazdaság? Mikor lesznek európai fizetéseink, és utolérjük-e valaha Ausztriát? Sánta Attila bankárral beszélgettünk.
A gabona termelői ára az egy évvel ezelőttihez képest több mint 70%-kal nőtt. Erre mi a magyarázat?
Nemcsak a gabona ára nőtt 70%-kal, hanem például a vajé is. De a sertéshús ára is jelentősen emelkedett. Ebben sok tényező játszik szerepet, a háborún kívül ott volt a Covid, a kínai sertéspestis, az aszály, az energiaárak növekedése.
Magyarországon a kormány rögzítette az üzemanyag árát, néhány alapvető élelmiszer esetében pedig árstopot vezetett be. Az ilyen kontroll megfékezheti az inflációt?
Kivételes helyzetben minden kormánynak kötelessége a lehető legnagyobb mértékben segíteni a rászorulókat. Csakhogy az általános ársapka azt is jelenti, hogy a leggazdagabb réteg is 480 forintért tankolt. De a felső tízezer miért kapjon ilyen ajándékot az államtól, egy csúcsmenedzser vagy egy sikeres vállalkozó miért tankoljon ennyiért? Ezért kellene a támogatást differenciáltan, például juttatás formájában folyósítani.
Miért nem így történik?
Mert sokkal kényelmesebb olyan intézkedést bevezetni, amely a társadalom lehető legszélesebb spektrumát érinti. Ha a kormány csak egy bizonyos réteget kedvezményezne, és a többiekre ráengedné az inflációs terhet, akkor csökkenne a népszerűsége. Bár most már világosan látszik az is, hogy a rezsicsökkentés fenntarthatatlan.
Magyarország külpolitikai manőverezésében, a Nyugat és a Kelet közötti lavírozásban van gazdasági ráció?
Ahhoz az értékrendhez, amelyet Orbán Viktor hirdet, Európában nem nagyon talált partnert. Akiket talált, azok a Salvini- és Le Pen-féle, nem túl jó hírű, szélsőséges politikai mozgalmak. Nem világos, hogy mi lenne a minta. Törökország, amely a gazdasági összeomlás szélén van? Oroszország, amely barbár agresszorként megtámadta a szomszédját? Melyik lenne a működő modell? Én a tudásalapú társadalomban hiszek, amely Dániában, Finnországban, Észtországban vagy Dél-Koreában működik.
Ha viszont eszkalálódik a háborús helyzet, sokak szerint nem az ideológiák fognak számítani, hanem az, hogy van-e mit enni.
Ez volna az apokaliptikus forgatókönyv. Lehet, hogy Orbán úgy gondolja, jobb egy olyan nagyhatalom érdekszférájába tartozni, ahol a nyersanyag- és az élelmiszerbiztonság adott. Európa ugyanis folyamatos energiaimportra szorul.
Ezt a függőségi viszonyt volt hivatott kiváltani a zöldenergia-forradalom?
Igen, de naivitás volt azt hinni, hogy Oroszország, amelynek ez a fő bevételi forrása, tétlenül fogja nézni, amint Európa zöld energiára váltja le a fosszilis energiát. A zöld forradalomhoz elengedhetetlen nyersanyagok pedig – például az elektromos autó akkumulátoraihoz szükséges kobalt – Kína kezében vannak.
Oroszország vagy Kína közül kellene választani? Nem túl biztató.
Ráadásul, ha Kína megtámadja Tajvant, mi pedig válaszként szankciókat vetünk ki rá, akkor nem tudjuk levezényelni a zöld forradalmat. Bonyolult játszmák ezek.
Térjünk vissza Magyarországhoz. A G7 gazdasági portál saját mérései szerint a magyarországi élelmiszer-infláció a 30%-ot közelíti. Közrejátszik ebben az is, hogy néhány hete a forint történelmi minimumra zuhant az euróhoz képest?
A forint árfolyama egy újabb probléma. A Magyar Nemzeti Bank sokáig úgy gondolta, a gyengébb forint kedvező az exportorientált magyar gazdaságnak, a 400 forintos euróárfolyam viszont már az a szint volt, amikor a jegybank is nyugtalankodni kezdett, emelte a kamatot, de aztán elfogytak a töltényei. A kamatemelés ugyanis magában nem bizonyult hatékonynak, a jegybanknak pedig nincsenek jelentős devizatartalékai. Ne felejtsük el, hogy Brüsszelben maradt közel 4 milliárd eurónyi támogatás, ami euróban érkezett volna Magyarországra. Ha ezt a piacon átváltják, a forint máris megerősödik. Ez most kiesett, a jegybank pedig nem tud beavatkozni a devizapiacon, mert nincs megfelelő mennyiségű eurója.
Az elmúlt években megszoktuk, hogy az euró erősebb, mint a dollár, most azonban a paritás körül táncol az árfolyam, és elemzők szerint hamarosan a dollár javára billen át. Ennek mi az oka?
Az eurózónának rengeteg megoldatlan problémája van. Emlékezzünk Görögország vagy Olaszország államadósság-válságára. Külső beavatkozással csak a tünetek lettek enyhítve, de érdembeli reformokat nem sikerült elfogadtatni. Orbán Viktornak abban igaza van, hogy Nyugat-Európa lemaradt. Ha megnézzük a mesterséges intelligenciával foglalkozó vagy robotikai innovációs startupokat a világban, a legnagyobbak között alig találunk európait, döntő többségük amerikai vagy kínai. Nyugat-Európa elkényelmesedett. S jött a háború, ami szintén itt van, Európában.
Simon Jenkins a Guardianben írt arról, hogy az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók visszafelé sültek el, mert a rubel szárnyal, Putyin pedig erősebb, mint valaha. A Válasz Online viszont alapos elemzésben mutatta ki, hogy az az állítás, amely szerint a szankciók jobban sújtják az EU-t, mint Oroszországot, tényszerűen nem igaz. Kinek higgyünk?
Ebben a témában a legjelesebb közgazdászok véleménye is megoszlik. Ahogy Jenkins cikke megjelent, azonnal ízekre szedték, és bekezdésről bekezdésre cáfolták meg az állításait. A szankciók mindig hosszú távon működnek. Ha az agresszor megállítása volt a cél, ez nem jött be. Viszont hosszú távon komoly károkat okoz az orosz gazdaságnak, amely előbb-utóbb súlyos recesszióba süllyed.
Törökországban hivatalosan 80%-os az infláció, a The Economist szerint azonban a valós szám 160% körül van, a török középosztály összeomlóban, családok milliói csúsznak be a szegénységi küszöb alá, s akinek van spórolása, az a pénz elértéktelenedésétől félve költekezik. Lejátszódhat ilyesmi Közép-Európában is?
Erdoğan egy olyan autokrata vezető, aki teljesen elszakadt a valóságtól, és irracionális döntéseket hozott. A gazdasági szakembereit lecserélte politikailag lojális hívekre. De a jegybanki működés alapja a függetlenség, nem lehet a mindenkori kormány szolgája. Törökországban az állam beleszólt a jegybank működésébe, és beindult egy szörnyű inflációs spirál. Közép-Európában ezt ilyen formában jelenleg elképzelhetetlennek tartom.
Szlovákia hol tart a szomszédaihoz képest? Közgazdászok szerint a szlovák gazdaság leszakadóban van, a tátrai tigris régóta beteg.
Ha a visegrádi országok egy főre eső GDP-jét vesszük alapul, a helyzet nem kirívóan rossz, bár Csehország előnye a többiekhez képest még mindig jelentős. Viszont tény, hogy a Dzurinda-kormány által bevezetett reformoknak köszönhetően volt itt egy nagy gazdasági fellendülés, ami mára kifulladt.
Szlovákia demográfiai mutatói sem túl biztatók.
Elöregedőben van a társadalom, egyre csökken a 18 és 60 év között lévők aránya. Ha pedig nincs elegendő munkaerő és nem növekszik a termelékenység, akkor gazdasági fejlődés sincs. Ilyen helyzetben fel kell készülni arra, hogy a nyugdíjrendszer hamarosan fenntarthatatlan lesz. Az államnak tartalékot kellett volna felhalmoznia, de nem ez történt, hanem értelmetlen pénzszórás.
Hogyan maradhat Közép-Európa mégis versenyben?
Megfelelő munkaerő híján az innováció tudná meglódítani a termelékenységet. Ehhez azonban az oktatásba kellett volna invesztálni, ami sajnos az állam részéről elmaradt, Szlovákiában és Magyarországon is. Mondok egy példát: Közép-Európa gazdaságaiban az egyik legnagyobb szerkezeti probléma a lakhatás. Az Egyesült Államokban 4 évig kell dolgozni ahhoz, hogy megvásárolhassunk egy átlagos ingatlant, Szlovákiában több mint 10 évig. Ahhoz, hogy a kormányzat hatékonyan tudjon reagálni erre, tudni kell, hogy az egyes városokban mennyi az üres lakás. Csakhogy nincsenek ilyen jellegű megbízható adataink. Miért nincsenek? Mert az oktatás alacsony színvonala miatt nincs meg a megfelelő infrastruktúra kiépítéséhez szükséges tudás, az állam pedig nem tudja megfizetni a versenyképes szakembereket, akik ezért külföldre távoznak.
Az árak már nálunk is olyanok, mint Nyugat-Európában, a fizetések azonban jócskán elmaradnak a nyugat-európai átlagtól. Életszínvonal tekintetében utolérjük-e valaha Ausztriát?
Ausztriában elképzelhetetlen, hogy valaki számlák nélkül építse föl a házat. Nem azért, mert ott jobbak az emberek, hanem mert jobban működik az állam. Vannak törvények, kialakultak bizonyos normák. Ott az a természetes, hogy ha kiadsz egy lakást, akkor adózol utána. Ha építkezel, olyan munkásokat alkalmazol, akik számlát adnak. Itt kezdődik Ausztria és a nyugati életszínvonal. Ugyanakkor teljes mértékben megértem azokat a szlovákiai vállalkozókat és cégtulajdonosokat, akik egy rosszul működő államnak nem szívesen adóznak. Amíg ebből az ördögi körből nem sikerül kilépnünk, nincs esélyünk felzárkózni a Nyugathoz.
A háborúnak és a gazdasági válságnak mi a legfontosabb üzenete számunkra?
Hogy ne engedjük a politikusainknak fekete-fehérre festeni, „mi”-re és „ők”-re osztani a világot. A valóság ennél jóval színesebb és összetettebb. Kiindulási alapnak itt van a keresztény kultúránk. Az én olvasatomban ennek egyik alappillére a szolidaritás. Mi úgy szocializálódtunk, hogy ha egy erősebb elveszi a gyengébbtől az általa termelt zöldséget, akkor azt nem hagyhatjuk szó nélkül, s kell, hogy ennek legyen emberi és jogi következménye is. Függetlenül attól, hogy Ukrajna szimpatikus-e számunkra, vagy sem.
A cikk a nyomtatott Vasárnap 2022. augusztus 23-i számában jelent meg.
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
