A négy magyar űrhajósjelölt beszélt felkészüléséről

A négy magyar űrhajósjelölt beszélt felkészüléséről

A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram négy magyar űrhajósjelöltjével – Cserényi Gyulával, Kapu Tiborral, Schlégl Ádámmal és Szakály Andrással – hangzott el beszélgetés felkészülésükről vasárnap délután a Kossuth rádió Irány az űr című műsorában.

Az adásban elhangzott, hogy mind a négyen részt vehetnek a harmadik kiképzési fázisban is. Az elsőben az űrkutatás történetével, az űrügynökségek tevékenységével, illetve a küldetéssel ismerkedtek, majd a másodikban az utazás során szükséges tudományágakba – kozmológia, földtan, rakétafizika, élettan – kaptak betekintést.

Hírdetés

Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.

A műsorban beszéltek arról is, hogy a harminc napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba – hangzott el a műsorban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »