A nacionalisták megerősödve kerültek ki a ciprusi választásból

A kormányzó konzervatívok kerültek ki győztesen a vasárnap tartott ciprusi választásokból, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük. A Görögországban immár betiltott Arany Hajnal nevű jobboldali párttal kapcsolatban álló bevándorlásellenes nacionalista párt szintén növelte a támogatását.A szavazatok összesítését követően továbbra is a jobbközép Demokratikus Gyűlés és a kommunista AKEL a szigetország meghatározó politikai ereje, de sok választó a kisebb pártok felé fordult. A jobboldali, nacionalista ELAM 2016-os eredményéhez képest csaknem megkétszerezte politikai támogatását, mintegy 6,8 százalékos eredménnyel a negyedik helyen végeztek. Az ELAM elutasítja az 1974 óta megosztott sziget újraegyesítését föderális, két zónából álló államként, amely a hivatalos kormányálláspont a szigetország újraegyesítésével kapcsolatban. Az ország északi része hivatalosan 1974 óta török megszállás alatt áll, ahol a török ciprusi közösség saját államot kiáltott ki, amelyet csak Ankara ismer el. Törökország 1974-ben azért avatkozott be Cipruson, mert az országban a görög nacionalisták átvették a hatalmat, és egyesíteni akarták a szigetet Görögországgal. A sziget megosztottasága azóta is rendezetlen.

Hírdetés


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »