A (cseh)szlovákiai magyar politizálás 1990 utáni időszakában, annak alakításán kívül mindenben kivettem a részem. Egy választást ki nem hagytam volna, ott izgultam a komáromi tiltakozó nagygyűlésen, hogy robban-e a Bugár Béla által bejelentett pokolgép, együtt örültünk Dunaszerdahelyen a nyelvtörvény elleni tiltakozáson a stadion tízezredik magyarjának, szervezkedtünk, vagy éppen együtt bosszankodtunk a pártszakadáson, majd reménykedtünk az egyesítésben.
Bárhogy volt, mindig azon az oldalon álltam, illetve huszonnégy évig önkormányzati képviselőként ültem, ahol a magyar vagy éppen a magyar-magyar érdekek voltak a meghatározók. A kezdetekben az Együttélés politikai mozgalmat leszámítva az általam fontosnak tartott vezetés zászlaján mindig ott volt a Magyar név. Könnyű volt a választás. Ide tartozunk, ezek vagyunk mi – hangoztattuk büszkén. Meg azt is, hogy „ovátlanítsunk”.
Miért legyen Nagyová, ha úgyis Nagynak hívják. Ha pedig László, akkor ne Ladislav legyen. Ez volt a párt ukáz is. Merjük vállalni önmagunk.
Szepsiben olvasom az önkormányzati választások listáját. Jó nevek – rossz nevek. Nézőpont kérdése. A Simon Zsolt MKP-s, majd Most-Hidas szakadár nevével fémjelzett Magyar Fórum színeiben négyen is indulnak a 13 képviselői helyre. A Szövetség, ha nehezen is, de teljes listát állított, sőt polgármesterjelöltet is. Engem most mégis jobban a Magyar Fórum jelöltjei izgatnak. A választáson az ő nevük előtt szerepel a magyar, tehát a magyar választók számára egy biztos útmutatást jelenthetnek. A négyből három volt „mosztos” (ahogy magukat nevezték), akik nem szerettek volna az Aliancia – Szövetség kereteiben politizálni.
Javarészük gyereke nem beszél (folyékonyan) magyarul és van köztük egy jelölt, akit még soha nem is hallottam magyarul beszélni, de mivel Szepsiben nőtt fel szlovák srácként, biztos nem lehetne eladni a nyíregyházai piacon. Abszolút nem kételkedem jóindulatukban, politikai felkészültségükben, de
ha ilyen magyaroknak kell képviselniük a magyar ügyeket, akiket a magyar iskola, vagy éppen magyar kulturális rendezvények körül még sosem láthattunk, akkor erősen elgondolkodom.
És azon is, hogy böszmeség a Szövetség részéről, hogy ilyen helyzeti előnybe részesíti a kunkerens pártot.
Győzzön a jobbik mondhatnánk erre, de a tét nagyobb. Bugár Béla mióta egy hiú huszárvágással kettészelte a felvidéki magyar politikumot, ami azóta, mint a rák a beteg testben burjánzik, szaporodik és tovább osztódik, csak egyre lejjebb vagyunk. Megítélésben, önbecsülésben, felkészültségben, de a legszomorúbb, hogy még a közvélemény-kutatók felméréseikben is. A Bódva-parti, egykor jobb napokat is látott kisváros képviselő-testületében sok magyar politizált függetlenként, majd az Összefogás fogta egybe őket, és amikor úgy érezték, hogy a Szövetség a jövő, akkor büszkén felhívott engem az egyikük és elújságolta,: „Csaba mi is beléptünk az alianciai pártba”.
Elég lett volna azt mondania, hogy a magyar pártba, hisz ezen volt a lényeg!, de nem mondhatta, mert a pártot nem úgy hívták.
Aztán hozhatnák még keserű példákat, de zárásként már csak egyet. A magyar közmédia szerkesztője az egyik átnézett adáskönyvben, ahol Forró Krisztián neve és elnöki titulusa mellett a Szövetség volt feltüntetve, megjegyezte, hogy pontosítsuk, hogy milyen szövetségnek az elnöke. Hát ennyi! A név pedig mindig kötelez! Legyen ez a saját nevünk, ahogy használjuk, vagy a zászlónkra felírt név, ami alá besorakozunk.
Felvidék magyarságának jó lenne már elfelejteni a merjünk kicsik lenni szlogent!
Ha pedig így folytatjuk, nem sok idő adatik nekünk ezen a szép tájon, pedig biztos vagyok benne, hogy többre vagyunk képesek és érdemesek is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
